TFIntézetünk tudományos tanácsadója, Tóth Ferenc 2017. május 3-án könyvbemutató előadást tartott a  Párizsi Magyar Intézetben. Az előadásában a tavaly megjelent kétnyelvű kötétében közölt új tudományos eredményeket osztotta meg a közönséggel. A előadás után az intézet igazgatója, Havasi János és Pierre Merkling kapitány – az haguenau-i Esterhazy-huszárezred katonatisztje, hadtörténész – tartott a mai francia huszárokat bemutató vetítéses beszámolót. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a párizsi magyar katonai attasé és a téma számos francia tudományos képviselője. A rendezvény meghívóját itt lehet elolvasni.

Szombathely borito1 kicsiAz MTA BTK Történettudományi Intézete gondozásában megjelent a Szombathelyi egyházmegye zsinatai című kötet, mely a Magyar Történelmi Emlékek – Okmánytárak – Egyháztörténeti Források című sorozat tizedik darabja. A 488 oldalas könyvet Bakó Balázs állította össze és a forrásokat is ő jegyzetelte. Sorozatszerkesztő Balogh Margit. A kötet lektora Soós István. A kötet jegyzeteit gondozta, a forrásokhoz tartozó kánonok gyűjteményét készítette, valamint a latin szövegeket fordította Kalotai Noémi. A kötethez Dr. Veres András püspök írt Előszót, mely itt olvasható. A Tartalomjegyzék itt tekinthető meg.

Bővebben...

Varos Plakat22017. május 15-én (hétfőn) 10:00 órától kerül sor a második városmonográfia műhelynapra a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának (Győr 9021 Baross Gábor u. 4.)  rendezvénytermében. Intézetünket előadóként Horváth Richárd tudományos munkatárs, Zsoldos Attila akadémikus, tudományos tanácsadó, témacsoport-vezető és Katona Csaba tudományos munkatárs képviseli. További részletek itt olvashatóak.

konyvbemutato valtoallitas a5 print webA Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös kiadásában megjelent Váltóállítás – Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben című tanulmánykötetet 2017. május 18-án 13:30 órai kezdettel mutatják be a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. A meghívó itt látható, további részletek itt olvashatóak.

Közelgő eseményeink

Nincsenek események

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata