BlogA hétköznapi élet története címmel blogot indított Fónagy Zoltán, intézetünk tudományos főmunkatársa. A tudományos ismeretterjesztő írások olvasmányos stílusban változatos tematikát ölelnek fel a 19. század történetéből. A korszak hétköznap-történetének középpontjában a modernizáció áll, a blog tehát közvetlenül a mai ember társadalmi gyakorlatának és fizikai környezetének keletkezéstörténetéből beszél el egy-egy epizódot.

Az átlagemberek mindennapi élete, tárgyi világa, és mentalitása csupa „történelem alatti jelenség, ha történelmen csak és kizárólag a mindenkori elitet, az államok politikai létét megszabó eseményeket és intézményeket értjük” (Gyáni Gábor). A különböző elnevezésekkel – Alltagsgeschichte, mikrotörténet, történeti antropológia, új narratív történetírás – emlegetett társadalomtörténeti irányzat egyúttal történészi látásmódot is jelent. Művelői, civilizációnk mai válságjelenségeinek ismeretében, kutatásaik során nagyobb figyelmet fordítanak a haladás és növekedés társadalmi és emberi árára.

Fónagy Zoltán két évtizeddel ezelőtt Göttingenben, a német Alltagsgeschichte programadójának, Hans Medicknek a tanítványaként ismerkedett meg az irányzat elméletével és módszertanával, s azóta számos írása jelent meg a hétköznapok történetéről.