Jean Bérenger, a Sorbonne professzor emeritusa április 9-én délelőtt tartott előadást Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben Magyar történelem francia szemmel címmel. A professzor úr az 1960-as évek elején, közel fél évszázada járt először Magyarországon kutatni, de a magyar történelem iránti érdeklődése már korábban kezdődött. Ez részben a főleg cseh történelemmel foglalkozó professzorának, Victor-Lucien Tapiénak (1900–1974) köszönhető.

Személyes élménye is közrejátszott érdeklődésében, mivel 1956 novemberében, a magyar forradalom napjaiban épp Bécsben tartózkodott, ahová ekkor érkezett meg a magyar menekültek hulláma. Mint elmondta, élőben tapasztalhatta meg azt a magyar szabadságszeretetet, amely Rákóczi és 1848 után 1956-ban ismét felszínre tört. Magyarul kezdett el tanulni, ebben mestere Aurélien Sauvageot (1897-1988) volt. Harmadik mesterének a bécsi Heinrich Benediktet (1886–1981) tartja. A magyar történészek közül különösen nagy hatással volt rá Makkai László, Benda Kálmán és mindig számíthatott Péter Katalin segítségére is.

A magyar, és tágabb értelemben véve a közép-európai történelem iránti érdeklődésében három fő pontot nevezett meg. Az egyik első volt az országgyűlési gravaminák forráscsoportja, amelynek kapcsán a magyar rendi országgyűlések világában mélyült el, miután a Parlamenti Könyvtárban feltárhatta a Gyurikovits-gyűjteményt. Mint mondta, ma visszatekintve már meglehetősen furcsának tűnik, hogy az 1960-as évek elején nyugat-európai történészként a kommunista állampárt által uralt Parlamentben kutathatott, ennek ellenére úgy érzi, jóval nagyobb kutatási szabadságot élvezett, mint a keleti blokk más országaiban. E kutatásának volt az eredménye a Kecskeméti Károllyal közösen írt Parlement et vie parlementaire en Hongrie 1608–1918 (Országgyűlés és parlamenti élet Magyarországon 1608–1918) című kötet.

Ezzel kapcsolatos a magyar rendiség és a Habsburg Monarchián belüli magyar függetlenség kapcsolatának vizsgálata. Úgy véli, a magyar rendiség függetlenségének szintje és mértéke unikum volt, ugyanakkor egy szerencsés egyensúly is kialakult, amelynek révén Magyarország nemcsak a Habsburg Monarchián, hanem Európán belül is megtalálta a helyét, és elkerülte azt a katasztrófát, amelyhez a lengyel rendi függetlenség vezetett. Mint elmondta, annak idején rennesi professzorként a bretagnei rendi gyűléseket vizsgálva számos hasonlóságot fedezett fel, főként a pénzügyi függetlenséget illetően.

A harmadik érdeklődési kör a vallási-felekezeti kérdés problematikája volt. Véleménye szerint az 1606. évi bécsi békével egy, az akkori Európában egyedülálló vallási béke és viszonylagos tolerancia jött létre, és a protestáns felekezet erejét bizonyítja, hogy az I. Lipót király uralkodásának valláspolitikáját nagyban meghatározó Kollonich Lipót bíboros is kénytelen volt kompromisszumok mentén kezelni a vallási kérdéseket. Az erre irányuló vizsgálatok eredménye volt a Tolérance ou paix de religion en Europe centrale (1415–1792) (Tolerancia avagy vallásbéke Közép-Európában, 1415–1792) című kötete.

Az előadást követő beszélgetésen Bérenger professzor elmondta Konrád Miklós kérdésére, hogy bár sokat javult a helyzet az utóbbi két évtizedben, még mindig van mit tenni a magyar és általában a közép-európai történelem francia közönségben való megismertetéséért. Később egy másik kérdésre válaszolva ehhez kapcsolódva rámutatott, hogy a francia történelemszemléletre még mindig hat a két világháború közötti, az utódállamok, mindenekelőtt Csehszlovákia hatására rögzült valótlan, és a magyar történelemre sokszor negatív színezetű vélekedés.

Miskolczy Ambrus a társadalomtörténeti vonatkozású, a polgári középosztály problematikáját érintő kérdésére párhuzamot vont a magyar és az osztrák társadalomtörténet között. Mint mondta, a bécsi középosztályt is részben asszimilálódott zsidó családok alkották, és a magyar társadalomban meglévő űrt kitöltve, itt is főként zsidó családokból álló középosztály gyökeresedett meg. Rámutatott a kérdés aktualitására, a francia társadalom egyre nagyobb hányadát alkotó, főként muzulmán bevándorlók társadalmi integrációjának és felemelkedésének kapcsán.

Pálffy Géza több kérdést is intézett Bérenger professzorhoz. Az előadó úgy vélte, hogy az „abszolutizmus” fogalma elhasználódott, csupán egyszerűsége okán használják még ma is a közoktatásban, míg a tudomány már túllépett rajta, s főként csak a kritikák miatt használja még mindig. Pálffy felvetésére ő is támogatandónak és támogathatónak tartja az új megközelítéseket, például Karin J. MacHardy felvetését a koordináló államról (coordinating state). Az 1670-es évek magyar történelméről és benne Lipót szerepéről úgy vélekedett, hogy az ellenreformációs politika elhibázott volt. A Wesselényi-összeesküvés bukása csak lehetőséget adott az uralkodónak, hogy a magyarok által ellenzett reformokba belekezdjen. A történelmi szituáció párhuzamba állítható a cseh rendek helyzetével az 1620-as években, ám a magyarok kitartóbb ellenállása sikeresebb volt, és ez vezetett az 1681. évi országgyűléshez. Bérenger professzor úgy ítélte meg, hogy a soproni országgyűlés és az ott hozott döntések egy sikeres, reális kompromisszum lett az uralkodó és a rendek között.

A professzor Paksa Rudolf felvetésére úgy vélekedett, hogy az egyes korszakok eltérő megítélését és súlyozását a magyar és az európai történetírásban a historiográfia feladata lesz feltárni. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy bizonyos kérdésekben, például az Oszmán Birodalom szerepében és történetében a magyar történészektől sokszor eltérő véleményt fogalmazott meg ő maga is.

Zárásul Szalai Miklós kérdésére a professzor elmondta, hogy bár a bretagnei rendi gyűlések valóban viszonylagos – főként pénzügyi – függetlenséget biztosított a tartománynak, nem vonna párhuzamot a 20. században jelentkező bretagnei függetlenségi, autonóm törekvéssel.

Mihalik Béla Vilmos