FKA Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófia és Történettudományok Osztálya által szervezett Fiatal kutatók félidőben című konferencián Intézetünk két fiatal kutatója, Szabó-Turákné Póka Ágnes és Turbucz Dávid tartott sikeres előadást. Szabó-Turákné Póka Ágnes fiatal kutató a Felső-Magyarország gazdasági igazgatása 1527–1567 között címmel készülő PhD-disszertációjának eredményeit mutatta be. Tárgyalta a felső-magyarországi területek önálló gazdasági igazgatásának kialakulását, a Szepesi Kamara megalapítása előtti igazgatási rendszerét, az egyes jövedelmi ágakat, az igazgatás társadalomtörténeti hátterét. Turbucz Dávid tudományos munkatársa Horthy Miklós 1919 és 1923 közötti beszédei címmel tartott előadást. A témát a Horthy Miklós életrajzi nagymonográfia megírásához szükséges kutatás részeként dolgozta fel. Az előadás a sajtóban megjelent tudósításokra támaszkodva tekintette át Horthy beszédeinek legfontosabb elemeit.