Kármán Gábor előadásai Szófiában és Vilniusban

Vilnius2018 szeptember 11. és 15. között 23. alkalommal került sor az oszmán tanulmányokat koordináló nagy nemzetközi szervezet, a Comité International des Études Pré-Ottomanes et Ottomanes (CIEPO) kétévente megrendezett kongresszusára. A szófiai Új Bolgár Egyetemen (Nov Balgarszki Universzitet) tartott rendezvényen a világ minden tájáról mintegy 170 kutató gyűlt össze, hogy legújabb eredményeit a többiek elé tárja. Kármán Gábor előadásában a felső-magyarországi oszmán vazallusállam összeomlását járta körbe. Kutatásai szerint Thököly Imre 1685. letartóztatásában (amely egyenesen vezetett ahhoz, hogy az uralma alatt álló terület a magyar király hűségére tért) kulcsszerepet játszott a Habsburg-oszmán béketapogatózásokon túl az erdélyi diplomácia is, amely ezen az úton próbált megszabadulni egy agresszív riválisától – ezzel tulajdonképpen siettetve a valamelyes önállósággal rendelkező erdélyi fejedelemség bukását is.

A konferencia résztvevői között volt, ahogy korábbi hírünk jelezte, intézetünk egy másik munkatársa, Demeter Gábor is, aki egy kifejezetten a magyarországi török hódoltsággal kapcsolatos szekcióban vett részt, előadása szoros egységet alkotott a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársával, Szepesiné Simon Éváéval. Ennek keretében közös NKFI-projektjüket, a magyarországi hódoltság birtoklástörténetének térinformatikai adatbázisban való rögzítését és az abból adódó új kutatási lehetőségeket mutatták be. A szekcióban szerepelt még Tóth Hajnalka, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, aki egy 18. század eleji oszmán kéziratgyűjteménnyel kapcsolatos kutatásait ismertette, illetve Papp Adrienn, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régésze is, aki a hódoltsági építészeti emlékek párhuzamait mutatta be az Oszmán Birodalom más területein. A fentieken kívül a kongresszus magyarországi résztvevője volt Péri Benedek, az ELTE Török Filológiai Tanszékének vezetője is, aki egy oszmán irodalomtörténettel foglalkozó szekcióban ismertette legújabb kutatásait.

2018. szeptember 27–28-án a frissen rekonstruált vilniusi nagyhercegi palotában rendezték meg a Splendid Encounters 7: Conflict and Peace-making in Diplomacy 1300–1800 című konferenciát, amelyen szintén részt vett Kármán Gábor, intézetünk képviseletében. A Premodern Diplomats Network által évente szervezett konferenciasorozat a kora újkori diplomáciatörténet kutatóinak egyik legjelentősebb fóruma lett az elmúlt években. Kármán Gábor előadásában a Habsburg–erdélyi, illetve Habsburg–oszmán békeszerződések elemzésén keresztül azt mutatta be, hogyan változott az Erdélyi Fejedelemség politikai státusza, illetve milyen nagy mértékben függött annak értelmezése attól, milyen közegben fogalmazódtak meg annak kritériumai.

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata