PatchA Magyar Nemzeti Múzeum 2018. október 4–5-én kétnapos nemzetközi tudományos konferenciát rendezett Mozaikcsalád. Közép-európai nemzetek az Osztrák–Magyar-Monarchiában címmel. A rendezvény Norman Stone megnyitó előadása után három kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott.

Az Osztrák–Magyar Monarchia bukása és a nemzetközi társadalom átalakulása című angol nyelvű panelt intézetünk tudományos főmunkatársa, Romsics Gergely vezette. A Kultúrák és közösségek az Osztrák–Magyar Monarchiában című kerekasztal munkájában Varga Bálint tudományos munkatárs képviselte intézetünket. Ezt a részt Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatójának előadása követte. A Modernizáció és a nemzeti–etnikai háttér című harmadik, német nyelvű blokkot intézetünk tudományos főmunkatársa, ifj. Bertényi Iván vezette. Osztrák, horvát partnerekkel közösen Halmos Károly (ELTE BTK) és Szarka László, intézetünk tudományos főmunkatársa, témacsoport-vezetője fejtette ki véleményét. A konferencia eredményeit, amelynek magyar nyelvű programja itt, angol nyelvű programja pedig itt olvasható, Varga Benedek, az MNM főigazgatója foglalta össze.