Könyvbemutató Isztambulban Fodor Pál részvételével

Iszt2017. március 17-én a Török–magyar kapcsolatok az Oszmán Birodalomtól napjainkig – a levéltári dokumentumok tükrében című könyvet mutatták be Isztambulban, a Török Állami Levéltár konferenciatermében. Hendrich Balázs főkonzul és Uğur Ünal, a Török Állami Levéltár főigazgatójának védnöksége alatt megrendezett eseményen a védnökök mellett beszédet mondott Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, illetve Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk igazgatója. 

A török és magyar levéltár között 2015-ben megkezdett, és a Zrínyi-emlékévre befejezett munka eredményeként egy 162 levéltári dokumentumot feldolgozó monumentális török–magyar nyelvű könyv született, melyben időrendi sorrendben, a középkortól napjainkig követhetjük végig a magyar–török kapcsolatok alakulását a korabeli források segítségével. A könyvbemutatón az előadások mellett Erdal Şalikoğlu koncertjét is meghallgathatta a közel kétszáz fős szakmai közönség. Jelenlétével megtisztelte az eseményt Hasan Göç, Isztambul Kağıthane kerületének kormányzója, Mustafa Sabri Küçükaşçı, a Topkapı Palota igazgatója, továbbá a tudományos és az üzleti élet szereplői. A könyvbemutatót követően a könyvhöz kapcsolódó, levéltári dokumentumokból álló kiállítás is megnyitásra került a levéltár épületében.

 

Közelgő eseményeink

Nincsenek események

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata