Kiegyezés–dualizmus–polgárosodás: a Békés Megyei Levéltár rendezvénysorozata munkatársaink részvételével

Dual2018. januárja és áprilisása között Kiegyezés–dualizmus–polgárosodás címmel rendezvénsorozatot szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára. Az ugyanilyen című vándorkiállítást Békés megye több helyszínén mutatták be, minden egyes állomáson három előadás hangzott el, léptékváltással: az országos és regionális megközelítések mellett mindig az adott település szempontjából is hallható volt referátum a kiegyezésről.

Az első előadásokat minden alkalommal intézetünk munkatársai tartották. 2018. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a nyitó rendezvényen Mezőberényben Cieger András beszélt Érzelmek viharában címmel. 2018. február 12-én Békécsabán Szilágyi Adrienn Erszébet királyné (Sissi) legendájáról értekezett, 2018. március 1-jén Gyomaendrődön Klement Judit a korszak neves vállalkozóinak házasodási stratégiáit tekintette át, 2018. március 12-én Orosházán Katona Csaba a 19. századi fürdőkultúrát mutatta be, míg 2018. április 23-án Szarvason Fónagy Zoltán a városi középosztály hétköznapjait idézte fel. A rendzvénysorozatról itt hallgatható meg riport Erdész Ádámmal, az MNL Békés Megyei Levéltára igazgatójával.

Erdesz Adam Cieger Andras Szilagyi Adrienn Klement Judit  Katona Csaba  Fnagy Zoltn  p2300322

Közelgő eseményeink

Nincsenek események

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata