A vidini jászok és a nyestalja, avagy mire jó (még) a gazdaságtörténet?

Skorka logoA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának októberi számában a kutatócsoport vezetője, Weisz Boglárka A vidini jászok és a nyestalja, avagy mire jó (még) a gazdaságtörténet? című írását közöljük.


A vidini jászok és a nyestalja, avagy mire jó (még) a gazdaságtörténet?

weiszb11365 tavaszán I. (Nagy) Lajos (1342–1382) hadjáratot vezetett a bolgár fejedelem ellen és megostromolta annak székhelyét, Vidint. A város védelmében jászok is részt vettek, akik hiába tűntek ki fortélyosságukkal és harciasságukkal, Vidin így is magyar kézre került. Az elfogott jászokat a király Kont Miklós nádornak adományozta, és megengedte neki, hogy szolgaként bármely birtokán letelepíthesse őket. Mindezidáig azonban rejtély maradt, hogy hol keressük e jászokat.
A Magyar Királyságban ekkor már éltek jászok a mai Jászság területén. A királyi kegynek köszönhetően kiváltságokkal rendelkeztek, melyek többek között bíróválasztási, adózási, weiszb4vámmentességi jogokat adtak számukra. E kiváltságokat a Kont Miklósnak átengedett jászok természetesen nem élvezték, igaz, Nagy Lajos ugyanakkor úgy rendelkezett velük kapcsolatban, hogy a királynak vagy a hercegnek adót nem kell fizetniük, s mindjárt fel is sorolta, hogy pontosan milyen adófajták megfizetésétől mentesítette a nádor jászait, akiktől tehát nem szedték: a kamarahasznát, a marturina-t, a submarturina-t, a ferto-t és bármely collecta-t. Az említett adónemek jól ismertek a középkori magyar gazdaság történetéből, és segítségükkel azonosítani lehet azt a birtoktestet, melyre Kont Miklós a vidini jászokat telepíteni igyekezett.
A királyi kiváltságlevélben felsoroltak közül a kamarahaszna, a ferto és a collecta az ország egész területén élt. A kamarahaszna a 14. században a jobbágyság állami egyenes adója volt. Kirótták minden olyan jobbágyportára, melynek utcára nyíló kapuján egy szénával vagy gabonával megrakott szekér átfért, függetlenül attól, hogy a kapu mögött hány ember élt. Azokban az országrészekben pedig, ahol nem volt szokás kaput állítani, a kamarahaszna adót fizetők körét a kamarai ügyek végrehajtói állapították meg. Ezen adó nagysága I. Lajos korában évi egyötöd aranyforintra rúgott.
A ferto rendkívüli adó volt, azaz csak azokban az években vetették ki, amikor az uralkodó új pénzt nem bocsátott ki, avagy abban az esetben, ha a közösség a régi pénz beváltását az újra megtagadta. Az adó nagysága egy vagy fél ferto (egynegyed márka, azaz kb. 81 gramm ezüstnek felelt meg) volt.
Az oklevélben említett collecta szintén rendkívüli adó volt, amelyet az uralkodó akkor vetett ki az ország lakosaira, amikor valamely nagyobb kiadással járó esemény miatt a szokásosweiszb3nál több pénzre volt szüksége. Beszedésére rendszerint valamely előre elhatározott hadjárat adott okot, de éltek ezzel a jövedelemforrással házasságkötés, gyermekszületés alkalmával is.
A marturina a Dráva folyótól délre eső terület, elsősorban a középkori Szlavónia, valamint tőle keletre: Pozsega, Valkó megyék, és Baranya megye drávántúli részének jellegzetes királyi adója volt. A marturinat magyarul nyest-nek nevezték, ami arra utalt, hogy eredetileg természetben, nyestbőrben szedték, s csak Kálmán király (1095–1116) rendelte el, hogy pénzben fizessék. A 14. században az egész telkes jobbágytól marturinaként 12 báni dénárt gyűjtöttek be évente.
A marturina felbukkanása a forrásban már sejteti, hogy Kont Miklós azon birtokát, amelyen a vidini jászokat le akarta telepíteni, a délvidéken kereshetjük. A kört azonban tovább szűkíthetjük az oklevélben utolsóként említett adótípusnak, a submarturina-nak köszönhetően. Ezt az adót magyarul nyestaljának nevezték, a különös név minden bizonnyal arra utal, hogy a nyestnek nevezett marturina-val együtt szedték be, de mértéke annál kisebb volt. A submarturina-val kizárólag olyan adatokban találkozhatunk, amelyek Valkó és Pozsega megyék területével kapcsolatosak, azaz bizonyosak lehetünk abban, hogy sajátos, helyi adófajtával van dolgunk. A nyestalja eredetileg a Szlavónia élén álló bán jövedelme volt, amit a neki járó szállásadási kötelezettség pénzen weisz6történő megváltása címén hajtottak be. Pozsega és Valkó megye azonban soha nem tartozott a középkori Szlavóniához, ezért magyarázatra szorul, hogy miért tűnik fel mégis a nyestalja e két megye történetében. A válasz alighanem abban kereshető, hogy a 13. század nagy részében Szlavóniát egymást váltva Árpád-házi hercegek kormányozták, s a joghatóságuk alá rendelt területhez többnyire Pozsega és Valkó megyéket is hozzácsatolták. Ezekben az időszakokban a bánt nem a király, hanem a Szlavónia élén álló herceg nevezte ki, s így alakulhatott ki az a gyakorlat, hogy a bán ezekből a megyékből is szedhet jövedelmet. A még az Árpád-korban kialakult adószedési rendszeren a 14. században sem változtattak.
Mindezweiszb2ek ismeretében bizonyosra vehető, hogy a nádor e két megye területének valamelyikére szándékozta letelepíteni a jászokat, s még az is megállapítható, hogy a kettő közül Valkóról van szó. A jász betelepítési engedélynél nem sokkal korábban, 1363. december 28-án jutott Kont Miklós Valkó megyei birtokokhoz I. Lajostól egy csere eredményeképpen. Ekkor szerezte meg Miklós a Valkó megyei Újlakot – melyről később a családot Újlakinak nevezték –, Nyestet, Nagyenget és Kozmadamjánt a hozzájuk tartozó falvakkal együtt. A birtokcserét írásba foglaló oklevélről korábban csupán egy 19. századi leírás alapján voltak ismereteink, az oklevél teljes szövege egy 16. századi másolatgyűjteményben azonban ma is olvasható. A Kont Miklósnak adott hatalmas uradalom 73 települést foglalt magában: ennek területén tervezte a nádor a vidini jászok letelepítését.
A gazdaságtörténeti ismeretek tehát – némi szerencsével megtámogatva – akár településtörténeti rejtélyek megoldásában is segítségünkre lehetnek.

Weisz Boglárka

Javasolt hivatkozási forma: Weisz Boglárka: A vidini jászok és a nyestalja, avagy mire jó (még) a gazdaságtörténet? URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/1957-a-vidini-jaszok-es-a-nyestalja-avagy-mire-jo-meg-a-gazdasagtortenet.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Válogatott irodalom:
Egri Főegyházmegyei Könyvtár. Kéziratkatalógus N. 116. Y. IV. 55: Istvánffy, Nicolaus: Diplomatarium regni Hungariae, una cum stylo cancellariae regiae Hungaricae, qui sub divis Hungariae regibus Matthia Corvino, Uladislao II., I.udovico II., Joanne Zápolya, et Ferdinando I. in usu erat, per Nicolaum Istvánffy de Kis-asszony-falva... manu propria conscriptum, plurima diplomata, manifesta, literas principum et alia, ad illustrandam regni historiam deservitura complectens. (1580 körül)
Weisz Boglárka: Királyi adók Szlavóniában a középkor első felében (11–14. sz.) In: Aktualitások a magyar középkorkutatásban. In memoriam Kristó Gyula (1939–2004). Szerk.: Font Márta, Fedeles Tamás, Kiss Gergely, Pécs 2010. 125–140.
Weisz Boglárka–Zsoldos Attila: A báni joghatóság Szlavóniában és a Dráván túl. In: Fons, skepsis, lex. Ünnepi tanulmányok a 70 esztendős Makk Ferenc tiszteletére. Szeged 2010. 469–482.
Weisz Boglárka: A nyesttől a kunáig. História 33/5–6. sz. (2011) 13–14.

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata