Veretek és leletek. „Lendület” Kutatócsoportunk a Magyar Nemzeti Múzeumban

Skorka logoA "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport 2017. december 5-én, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) dísztermében rendezte meg harmadik műhelykonferenciáját Veretek és leletek – A középkori pénztörténet-kutatások újabb eredményei címmel.
A programot Torbágyi Melinda, a MNM Éremtárának vezetője, a Magyar Numizmatikai Társulat elnöke nyitotta meg, aki a jelenleg folyó pénztörténeti kutatások színhelyei közül – részben gyűjteménye okán (Éremtár) – az eseménynek otthont adó MNM-et és az azt megszervező MTA BTK TTI „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténeti Kutatócsoportot emelte ki.

A délelőtti, Mordovin Maxim (Eötvös Loránd Tudományegyetem [ELTE] BTK, Régészettudományi Intézet) elnökletével ülésező szekciót Jablonkai Dávid (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, BTK) Londontól – Jeruzsálemig: Gondolatok néhány 12–13. századi éremlelethez című előadása nyitotta. Az MNM Éremtárában őrzött kisgáji éremlelet anyagából kiindulva az angol (pl. londoni, canterbury-i, winchesteri verdehelyű), és az 1982/83 óta szintén az MNM-ben őrzött zombori éremlelet kapcsán a francia (pl. lyoni) és num1 zombor1a keresztes államokban (Antiochia, Jeruzsálem, Tripolisz, Ciprus) vert érmék kelet-európai, kiemelten Magyar Királyságbeli elterjedéséről beszélt – rámutatva a „távoli” érmék e térségbeli elterjedésére vonatkozó magyarországi összefoglalás(ok) hiányára.
A második, A bánhidai éremlelet – felvetések a tatárjárást megelőző év(tized)ek pénzforgalmáról című előadásban Kálnoki–Gyöngyössy Márton (ELTE BTK, Történelem Segédtudományai Tanszék) bemutatta az 1993-ban, vízvezetékásás során előkerült, körülbelül 4000 ezüstpénzt is tartalmazó bánhidai kincslelet keletkezésére, illetve a lelet mintegy harmadát kitevő lemezpénzek funkciójára és datálására vonatkozó elméleteket, majd ismertette a bánhidai ezüst nagyjából 2/3-át alkotó, „friesachi” gyűjtőnéven emlegetett dénárok verdehelyeit érintő kutatásai eredményeit. A legnagyobb valószínűség szerint a tatárjárás idején, 1242 februárjában a földbe került, 1180-as–1230-as évekig vert pénzeket felvonultató bánhidai éremlelet véleménye szerint inkább afféle „családi ezüst”, paraszti környezetben, több évtizeden át tezaurált vagyon lehetett, mintsem a helyi hídvám összegyűjtött pénzkészlete. A lemezpénzeket III., illetve IV. Béla idejére helyező elképzelések közül Gyöngyössy Márton a korábbra (a 12. század végére) történő datálást valószínűsíti, és úgy véli, a kutatást a holtpontról e téren – miután a tipológia és a leletösszetétel vizsgálata nem segít – a régészeti sztratigráfia (jól keltezhető rétegekből előkerült érmek), és az utoljára Hóman Bálint által kutatott európai párhuzamok lendíthetik ki. A lemezpénzek szerepét véleménye szerint inkább a tezaurálásban (kincsképzésben), mint a napi pénzforgalomban kell keresnünk. Az éremlelet friesachi dénárjainak több verdehely által előállított „sokszínű pénzösszességét” megvizsgálva a Magyar Királyságban forgó „friesachi” veretek körére vonatkozó szakirodalom korábbi álláspontjának (eszerint a 12. század végétől a friesachi dénárok körülbelül 2/3-át Friesachban, a többit Sankt Veitben verték) ellentmondó eredményre jutott: a „tatabányai lelet” friesachi dénárjainak csak 31%-át verték Friesachban és 21 %-át Sankt Veitben, e verdéken kívül azonban számos másikkal is számolni kell, például Pettau, Windischgraz stb. Gyöngyössy Márton előadása végén a friesachi dénárok „második”, a 12. század végén kibontakozó korszakának az osztrák kutatással közös, részben a magyarországi éremleletek alapján történő kutatását szorgalmazta.
A szekció utolsó előtti referátumát Nagy Balázs (Ferenczy Múzeum, Szentendre) tartotta (Részeredmények és lehetőségek a késő középkori mohácsi éremlelet kapcsán) az 1969-ben felszínre került, körülbelül 35 000 dénárból álló mohácsi éremlelet 1. számú, nagyjából 22 000 érmét felölelő részét elemezve. Előadásában ismertette az 1521-es záródású, 1. sz. éremlelet összetételét, rámutatva, hogy annak legkorábbi darabját az Aquileiai patriarchátusban verték (14. század vége, 15. század eleje), ezen kívül I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516) és II. Lajos (1516–1526) vereteit tartalmazza. A mohácsi éremlelettel kapcsolatban kiemelte, hogy II. Ulászló-dénárok ezüst hamisítványai is megtalálhatók benne: nem állami kibocsátásukról értelmezhetetlen körirataik és sematikus éremképeik árulkodnak. Elgondolása szerint – mérlegelve e dénárok jó anyagminőségét és az írott források adatait – a hamis pénz kibocsátói a rossz minőségű moneta nova helyett kívántak jó minőségű fizetőeszközt készíteni. A mohácsi éremleletben, miután összesen 35 000 dénárja durván 350 aranyforintot ért, nagy értékéből kifolyólag állami kincstárból származó pénzt, a legnagyobb valószínűséggel zsoldpénzt lát. Az előadó végül bemutatta arra irányuló kutatásának eredményeit, amelynek során az 1521–26 közötti érem-/kincslelethorizontot az írott forrásokból kiolvasható eseményekhez kötötte, feltételezve, hogy a kincsek elrejtését, földbe kerülését hadi cselekmények (felvonulások, portyák) idézték elő.
A délelőtti szekció záró előadását Élő Katalin (Universität Wien, Institut für Numismatik und Geldgeschichte) tartotta (A fohreggi magyar dénárlelet), aki a 2009-ben, az ausztriai Fohregg egyik alápincézetlen házának padlója alól előkerült, 3904 darab, 20 példány kivételével magyar, túlnyomórészt I. Ferdinánd-dénárokat jelentő – ezüstpénzből álló éremlelet összetételét, feldolgozását, katalogizálásának és kutatásának eddigi eredményeit ismertette. Az 1533-as záródású lelet a magyar dénárokon kívül (I. Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos, I. Ferdinánd, Szapolyai János) szász, aquileiai, illetve lengyel érméket vonultat fel. Élő Katalin szerint a Duna déli num3 szapolyaipartján marhahajtó-útvonal közelségéből adódóan a pénz a marhakereskedelemből származhatott, elrejtését I. Ferdinánd 1529. évi rendelete válthatta ki: jelesül a magyar dénárok ausztriai betiltása. A referátum második felében az éremlelet készülő, Hubert Emmerig vezetésével készülő német nyelvű katalógusának munkaváltozatát mutatta be több konkrét példán, köztük I. Ferdinánd 1527. évi, körmöci veretű dénárján keresztül. Végül eddigi kutatási eredményei közül kiemelte a fohreggi éremlelet Zrínyi-dénárjainak a Kluge-képlet kísérleti alkalmazásával megvalósított verőtő-analízisét, valamint a Szapolyai-dénárok vizsgálatát. Előbbi során 1530–33 között 628 lehetséges összes előlapi és 799 lehetséges összes hátlapi verőtövet számolt ki. A Szapolyai-dénárok kapcsán Élő Katalin felhívta a figyelmet arra a példa nélküli, kizárólag e lelethez köthető jelenségre, miszerint az érméken a szívpajzson lévő farkast megrongálták, és az éremképet a bécsi sávozáshoz hasonlóvá próbálták torzítani. A machináció a Szapolyai-dénárokat (is) betiltó 1529. évi rendelet következménye lehetett, tulajdonosaik valószínűleg így próbálták „szapolyaitlanítani”, Ausztriában is felhasználhatóvá tenni dénárjaikat.
A vita utáni ebédszünetet követően a tudományos ülés elnökletét Szende László (MNM, Központi Adattár és Digitális Képarchívum) vette át, és elsőként Ujszászi Róbert (Móra Ferenc Múzeum, Szeged) Héber betűs pénzek a 13. századi Magyarországon című előadása hangzott el. A – magyarországi verdehelyű – pénzek héber betűjegyeinek értelmezéseit érintő elméletek (sziglaszerű jegy vagy mesterjegy / zsidó kamaraispánok névkezdőbetűi / egyéb: sorszám, címlet, kollektív jegy) felvázolása után közölte álláspontját, miszerint a héber betűjegyekben – ha nem is minden esetben – alapvetően a kamaraispánok névkezdőbetűit kell látnunk és keresnünk. Úgy véli, a héber betűs érméket (dénárok, obulusok / féldénárok) sokáig verhették – ráadásul egy-egy veretet az adott kamaraispán hivatali idején túl is. Az egyes típusoknak egy adott kamaraispán hivatali idején túli verését a hibrid veretek problémájának egyik lehetséges magyarázatául vetette fel. A két különböző típusú verethez tartozó elő- és hátlapi éremképet mutató, egyébként igen ritka hibridek ugyanis a héber betűs obulusok közt is jelen vannak. Végül, bár előadása elején – eddigi tudásunknak megfelelően – elmondta, hogy habár a nyugati, német héber betűs veretek egy részén nemcsak izolált jegyek, hanem komplex héber körirat található, ilyen magyar veret nincs; az előadás befejezését meglepő fordulat előzte meg: az MNM-ben ugyanis sikerült azonosítania II. András egy, valószínűleg héber köriratos veretét, amelyből azóta sikerült szerezni még néhány példányt. A köriratot elolvasni (értelmezni) eddig azonban nem sikerült.
Kovács Enikő (MNM, Éremtár) előadása (Időrendi kérdések a 13. század pénzveréséhez) elején ismertette azt a Gedai-tézist („Amint a friesachi denárok éremképei hatottak II. András pénzeire, úgy hatottak a bécsi dénárok éremképei az utolsó Árpád-házi királyaink vereteire.”), amit munkahipotézisként használt, és amire támaszkodva nemzetközi párhuzamok alapján, a magyar pénzverésre, éremművészetre hatást gyakorló friesachi dénárok datálásából kiindulva szerette volna pontosítani a körirat nélküli magyar dénárok keltezését. A bécsi pénzeknél abba az ellentmondásba ütközött, hogy sokszor a típus, aminek a magyart „kellett volna” inspirálnia, későbbre datált a magyarnál. A jelenségre több példát hozott, köztük a II. András idejére (1205–1235) datált H 247 dénárt, melynek az előképe a nála – hacsak 1 évvel is, de később – elvileg az interregnum alatt (1236–39, 1246–51) vert CNA B150 fillér lenne. Ebből rögtön adódik a kérdés: megállja-e a helyét a körirat nélküli dénárjaink régóta bevett keltezése? A jelenségnek, úgy véli, két magyarázata lehet: nemcsak a bécsi éremképek hatottak a magyarra, hanem a magyarok is visszahatottak a bécsiekre – ilyenformán az éremművészetben nem hatásról, hanem kölcsönhatásról kellene beszélni; a másik lehetőség a hibás keltezés. Konklúzióként megállapította, hogy a – csak a bécsi dénárok körül megfigyelhető – kronológiai eltérésekből általános keltezési szabályszerűséget levonni ugyan nem lehet, de úgy véli, kutatásai komoly kérdéseket vetnek fel a körirat nélküli leleteket illetően.
A szekció végén Tóth Csaba (MNM, Éremtár) II. András pénzreformja című előadása hangzott el. Véleménye szerint több jelentős, a Magyar Királyság gazdaságában és pénzverésében bekövetkezett változás érhető tetten éppen II. András regnálása alatt. Így a 13. század első harmadában a pénzforgalmat az idegen pénzek, különösen a friesachi dénárok dominálták – ezt Tóth Csaba jó minőségükkel és közelségükkel indokolja, és nem ért egyet azzal, hogy a külföldi pénzek kiestek volna az évenkénti, kötelező pénzújítás hatálya alól, és ezért terjedtek volna el. A pénzügyigazgatás területén decentralizáció figyelhető meg: az esztergomi pénzverés kizárólagosságának vége, új verdék és kamarák jönnek létre, amelyek szintén új módon, kamarabérleti rendszerben működnek. A pénzverésben a verőtövek készítésének a technikája szintén II. András alatt változott meg: a poncolást felváltotta a vésés, a korábbi pénzek kis hátlapi éremképei megnyúltak és színvonalasabbá váltak. Megjelent a kétpólusú (dénár-obulus) dénárrendszer, innentől a dénároknak a féldénárok képében kisebb súlyú, azonos éremképet felmutató változatuk került forgalomba. A pénzekről eltűntek változatos mellékjegyek, a sziglák. Tóth Csaba szerint II. András hagyományosan negatív színben feltüntetett gazdaságpolitikájából egy olyan nagy ívű pénzügyi reform képe bontakozik ki, amiből a középkorban csak keveset ismerünk.
A műhelykonferencia utolsó előtti, A király új kamarája című előadásának első részében Weisz Boglárka (MTA BTK TTI) Luxemburgi Zsigmond 1430. évi, eredeti oklevelét nélkülöző pénzreformjának szövegének rekonstruálására, illetve eddiginél (1430. május 30. előtt) pontosabb datálására tett kísérletet; arra jutott, a királyi rendelkezés január 30-a előtt, talán január elején kelhetett, és szövege az eddigi feltételezésekkel ellentétben már tartalmazta a dukátok megszüntetésére vonatkozó rendelkezést is, a kisebb dénárok, az ún. quartingok verését tekintve pedig részletes instrukciókat adott. Az előadó abban a kérdésben is állást foglalt, mikor válthatta fel Zsigmond 1390 óta vert hosszú keresztes dénárját (C. 121) az ún. moneta maior (C. 124): úgy véli, 1430, sőt 1427 előtt, a moneta num4 hosszukereszttesmaior ugyanis több forrásban szerepel már a ’20-as évektől, legkorábbi nyoma pedig egy 1421. évi kölcsönügyletben érhető tetten. Az előadás második felében az 1430. március 6-án felállított pozsonyi pénzverde és kamara létrehozásának körülményeit és motivációit, továbbá a kamara illetékességi területének (pénzváltás) kérdését járta körbe. Zsigmond uralkodása alatt ezen időszakban egy pénzverde felállítását a quartingok tömeges verésének szükséglete hívhatta életre, a helyszínválasztást, Pozsonyt pedig Zsigmond pozsonyi építkezései motiválták, hiszen a várost az uralkodó „fővárosává” kívánta tenni. A kamara tőkéjét a király és a város biztosította, így a „kamara haszna” is fele-fele arányban a királyt és a várost illette (igaz, a város kiadásait a haszonból kellett kifizetni). A város a saját hasznát csak a városra fordíthatta, amiről negyedévente elszámolást kellett készíteniük Rozgonyi György és István pozsonyi ispánoknak, akiknek a király bevételét is át kellett adnia a városnak. És hogy miért éppen e két ember kezelte e jövedelmet? Rozgonyi György a pozsonyi építkezések királyi sollicitatora volt, ami szintén jól mutatja, az ismert pénzügyi mozgások mellett, hogy az új kamara kialakítását a pozsonyi építkezések tették szükségessé.
A konferenciát Körmendi Tamás (ELTE BTK, Történelem Segédtudományai Tanszék) Mátyás király heraldikai reprezentációja a pénzein címmel megtartott előadása zárta, aki a középkori magyar uralkodók heraldikai reprezentációját vizsgáló kutatásai egy újabb szeletét mutatta be Hunyadi Mátyás – pecsétjein és pénzein megjelenő – heraldikai reprezentációjának jellemzésével és értékelésével. Előadása elején megállapította, hogy a pénzek jelentősége a heraldikai reprezentációban kisebb, mint az korábban volt, e téren majd a Jagellóknál lesz „felfutás” tapasztalható. Míg Mátyás 1464-es, pecsétjein megjelenő heraldikai programját átgondoltnak és egységesülőnek minősítette, a király pénzei esetében, úgy gondolja, inkább sematizálódásról beszélhetünk. Mátyás 28 arany forintverete közül csak ötön lehetett címert azonosítani, a többin különféle királyi és családi címerelemek (sávozat, kettős kereszt, oroszlán, holló, leopárdfejek, sas) keveredése figyelhető meg – ugyanez tapasztalható az ezüstpénzek (garas, dénár obulus) esetében. Körmendi Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy sokkal jellemzőbbek a heraldikai motívumok az ezüst-, mint az aranypénzeken, ami arra utal, hogy Mátyás nem-igen használta ki az aranyforintok reprezentációs értékét. Előadása zárásaként Körmendi kitért az oroszlános címerek állatainak cseh vagy besztercei oroszlánként való azonosításának problémáira, heraldikai tévedésnek minősítve Réthy László elgondolását, ami alapján korábban a kétfarkú oroszlánokat csehnek, az egyfarkúakat pedig beszterceinek határozták meg. A kettő közti különbség ugyanis nem a farkak számában, hanem a korona elhelyezkedésében áll (cseh: a fején van, besztercei: a mancsában tartja), a pénzek esetében azonban lehetetlen a kettőt elkülöníteni, így erre alapozva az oroszlános vereteket keltezni nem lehet.

 ***

Az előadásokat hosszabb viták követték, a hallgatóság új szempontokra igyekezett felhívni az előadók figyelmét, a sok esetben még lezáratlan kutatások így újabb „lendületet” kaphattak. A lezajlott pénztörténeti konferencia bátran jellemezhető a – legpozitívabb értelemben vett – interdiszciplináris jelzővel, ahol a numizmatika veretei és a régészet leletei mellett a történettudomány, a heraldika (címertan) és a szfragisztika (pecséttan) forrásai, módszerei új eredményekhez vezetnek, lehetővé téve a korabeli valóság minél jobb megismerését.

Kovács Viktória

 

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata