Gazdaságtörténeti kutatások. Utak és lehetőségek

konf kezdoAz MTA BTK TTI „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport megalakulása óta immár negyedik konferenciáját rendezte 2018. május 29-én és 30-án – ezúttal az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont épületében. A konferencia programja jól tükrözi a sokszínű tematikát, amely az elmúlt három évben a kutatócsoport munkáját jellemezte.

 Gazdaságtörténeti kutatások. Utak és lehetőségek (MTA BTK, 2018. június 12–13.)
Konferenciabeszámoló

konf NeumannAz első tematikai egységben az előadók az adószedéssel kapcsolatos királyi intenciók rejtelmeibe avatták be a hallgatóságot. Weisz Boglárka a Károly korban kialakult kamararendszert érintő változásokat vázolta fel a 15. század közepéig, olyan kérdésekre kereste a választ, hogy az adókörzetekként működő kamarákból miként alakultak ki a só-, bánya-, kamarahaszna- és pénzverőkamarák, illetve rendelkezett-e ezek mindegyike saját, jól körülhatárolható területtel. Neumann Tibor előadásában Ernuszt Zsigmond kincstartó számadáskönyve, valamint a korabeli források alapján elemezte az egyforintos adó beszedésének folyamatát, rámutatva, hogy a számadáskönyvben „beszedetlen” adóként jelzett összegekről ugyanúgy a kincstár rendelkezett, csak ezek nem kerültek készpénzként a kincstartóhoz, így részletesen elszámolnia sem kellett róluk. Hangsúlyozta, hogy a számadáskönyv nem éppen átgondolt szerkesztése ellenére a forrás mögött professzionális kincstári munka és erős kincstartói tekintély sejthető. Kádas István előadásában a megyei bandérium és az annak finanszírozására szolgáló megyei pénztár születését vizsgálta. Ismertette előbb a megyei adó 1498–1499. évi kirovásáról és behajtásáról fennmaradt adatokat, illetve az 1500. évi országgyűlés során eszközölt változásokat, majd kitért az adószedők személyére is. Összeségében hangsúlyozta, a megyei zsoldossereg és pénztár felállítása növelte a jómódú nemesség befolyását a megyei társadalom felett, ráadásul érdekelté is tette őket a királyi adó megajánlásában is.

Majd ezt követően a középkori gazdaság igen jellegzetes településeinek, a bányavárosoknak a magyar viszonyok között meglehetősen sajátos írásbeliségéről hallhattunk három előadást. Szende Katalin jóvoltában általános áttekintést kaptunk a kérdéskörről, aki egy sajátos kettős jelenségre is felhívta a figyelmet: az autonóm városokban ugyanis mindvégig jelen volt a király helybeli képviselője, a bányavárosi comes és urburaispán. Az előadó megállapította, hogy a többi magyarországi várossal ellentétben a bányavárosok esetében a kiváltságlevél elnyerése után sokkal hamarabb vált kész rendszerré a városi írásbeliség, e téren saját autonómiáikhoz messzemenőkig ragaszkodtak, ugyanakkor bizonyos tekintetben – a városkönyvek terén – mégis kiforratlan maradt a rendszer. A bányavárosokhoz kapcsolódva Skorka Renáta beszélt a hét felső-magyarországi bányaváros (Gölnic, Szomolnok, Ruda, Jászó, Telkibánya, Rozsnyó, Igló) statútumának keletkezési és fennmaradási körülményeiről. A szabályzatot 1487-ben fogadták el, s két egymástól különböző kéziratban ismerjük. Az eddig kevesebb figyelmet kapott, Körmöcön őrzött változat lehetetett a kiforrott statútum, míg az általánosságban ismert ennek csak egy vázlata. A szekciót zárva Körmendi Tamás egy alsó-magyarországi bányaváros, Körmöcbánya pecséthasználatáról tartott előadást. A némileg nehezen átlátható pecséthasználatban meggyőző módon tett rendet. Rámutatott, hogy a pecséthasználatban a 15. század eleje jelent valódi cezúrát, ami után három pecséttípust lehet elkülöníteni. Fontos megállapítása volt, hogy az adott pecsét- és oklevéltípus között szoros kapcsolat feltételezhető. Hangsúlyozta, hogy Körmöcbánya az első volt a magyar bányavárosok között, amely vörössel pecsételt.

konf MaximA következő tematikus blokkban a városi kereskedelem színtereivel kapcsolatos előadások hangoztak el. Mordovin Maxim kutatásainak középpontjában álló középkori textilplombákról árult el mindeddig ismeretlen részeket a hallgatóságnak. Figyelme ezúttal a svájci Sankt Gallen címerével ellátott védjegyekre irányult, amelyek kivételesek abban a tekintetben, hogy vásznakat láttak el velük. Az elemzés úttörőnek tekinthető azért is, mert a svájci középkorkutatás e textilféleségek plombáival és az ahhoz kapcsolódó problémakörrel behatóbban még egyáltalán nem foglalkozott. Ezután Benda Judit szólt előbb általánosságban a városi árulerakat helyéül szolgáló épületekről, az úgynevezett Kaufhausokról nyugat-európai példákat idézve. Az előadó korábbi kutatásai nyomán feltételezte, hogy a budai Víziváros területén is állhatott egy hasonló célokat ellátó épület, amelynek a tavalyi év során a budai Vigadó területén sikerült megtalálni a nyomait. A szerencsés felfedezés a korábbi rekonstrukciós elképzeléseket a konkrétumok ismeretében módosította. konf PeterfiPéterfi Bence az előző előadásban is említett budai lerakati vagy régebbi nevén árumegállító joggal együtt járó kereskedési kötöttségekkel foglalkozott, jelesül azzal, hogy a külföldi kereskedőkre miféle korlátozásokat jelenthetett, és azok miként próbáltak alóla kibújni. A sziléziai Boroszló város polgárainak ez irányú, többszörös próbálkozásai jól rávilágítanak arra, miféle érvekkel lehetett próbálkozni, mekkora mozgástér állt rendelkezésre, ám e törekvések, akárcsak más városok hasonló kísérletei a késő középkorban – királyi akarat híján – kudarccal végződtek.

Egy újabb szekcióban a városi kiváltságok témáját vizsgáló előadások hangzottak el. Elsőként Gál Judit vizsgálta az Árpád-házi királyok által a dalmát városok számára adományozott városi privilégiumokat. Megállapításai szerint a Könyves Kálmán kegyéhez fűződő legkorábbi traui városprivilégium a későbbiekben példaként szolgált a többi uralkodó és város számára is. konf KovacsVEzt követően Kovács Viktória a középkori zágrábi ikerváros, vagyis a Gréchegy és a Káptalandomb szövevényes gazdasági kapcsolatrendszeréről tartott előadást. Áttekintette mind a bel-, mind pedig a külkereskedelemre vonatkozó helyi vámokat, amelynek végén rámutatott, hogy a rendszerben a késő középkorra némi egyszerűsödés figyelhető meg. Tóth Csaba a városok és pénzverés kapcsolatáról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy milyen terjedelmes azon városok listája, amelyekről elmondhatjuk, területükön királyi pénzverés folyt. A változékonyságot valószínűleg a költséghatékonyság hiánya okozta. Nem maga a pénzelőállítás volt ugyanis a jól jövedelmező tevékenység, hanem az aköré felépített értékesítési, beváltási rendszer. A verdék általában azokon a helyeken élhettek hosszabb időszakon át, ahol a közelben nemesfénybánya is rendelkezésre állt.

Az utolsó tematikai egység a kutatócsoport munkatársainak azon előadásait foglalta magába, amelyek a fenti témákhoz kevésbé illeszkedtek. Előbb Draskóczy István hasonlította össze a Lengyel és Magyar Királyság területén folytatott sóbányászatot. Lényegi különbséget mutatott ki a sótelepek merőben eltérő geológiai adottságait illetően (a magyarországiak a felszínen vagy ahhoz közel találhatók), amely nemcsak a fejtés módjában eredményezett alapvető különbségeket, hanem a gazdasági hasznosulásban is. konf DraskoczyA mélyebben fekvő lengyel sótelepek csak a városi tőke bevonásával voltak kiaknázhatók, a magyar területeken ilyen tőkebevonásra nem került sor. Az elmondottak miatt a lengyelországi sótermelés fejlettebbnek minősül. Bácsatyai Dániel arra mutatott példát, hogy hercegi–királyi házasságok esetén érdemes a dinasztikus szempontokon túl másfajta, egészen prózai, gazdasági okokra is figyelni. Előadásának középpontjában a későbbi III. Andrásnak a görzi gróf lányával kötendő eljegyzése állt, amelyre nem önálló kezdeményezésre, hanem nagyon is Velence támogatásával – annak gazdasági érdekeit szolgálva – került sor a városállomba vezető északi utak biztosítása érdekében. Végezetül Kolláth Ágnes és Tomka Gábor – részben saját, részben viszont a gazdag kutatástörténeti előzményekre támaszkodva – a Győr város területén fennálló városi szövet történeti fejlődését vizsgálta régészeti szemszögből. Jóllehet látszólag a város belvárosa jó állapotban fennmaradt, ám az nem a valaha volt középkori szerkezetet tükrözi, a koraújkori erőd felépítése igazi tabula rasát jelent a város életében. Az azelőtti korok viszonyai leginkább régészeti megfigyelésekkel ismerhetők meg. A római kortól indítva gazdagon adatolt képet kaphattunk arról, hogy miként pulzált a település, mely területek milyen rangot foglalhattak el a települési struktúrában.

Összefoglalva jól látható, hogy különös hangsúlyt kapott a várostörténet, a vele oly gyakran összefonódó pénzügyigazgatás és bányászattörténet, illetve az a nem mellékes körülmény, hogy a történeti kutatás hagyományos segéddiszciplínái (oklevél- és pecséttan), illetve a szintén nagy múltra visszatekintő társtudományai (művészettörténet, numizmatika, régészet) révén mindeddig kevés figyelemre méltatott, olykor teljességgel ismeretlen távlatok nyithatók. A különféle aspektusok módot kínálnak arra, hogy a Magyar Királyság középkori gazdaságát ne csak az írott, hanem képi és tárgyi források bevonásával hajdani teljes összetettségében szemlélhessük. Arról, hogy mindez írott formában is jelentkezik, maga a hallgatóság is meggyőződhetett a konferencia első napjának végén tartott kerekasztal-beszélgetésnek köszönhetően. A középpontban az év gazdaságtörténeti kutatásainak „termése” állt, amely vagy teljes egészében vagy szerzőtársak részvételével szintén a Lendület-kutatócsoporthoz kapcsolhatók.

 

Péterfi Bence

 

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata