Birtok és birtoklás a középkori Magyarországon

Skorka logoFehervar meghivo2018. október 4-én az MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport és a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet Birtok és birtoklás a középkori Magyarországon címmel rendezett konferenciát Székesfehérváron.

 

Konferenciabeszámoló

Fehervar NogradyNógrády Árpád Birtok, település, uradalom címmel tartott előadást. A középkori magyar királyok adománylevelei egy-egy nagyobb birtoktest eladományozása kapcsán az elajándékozott dominiumot általában úgy határozták meg, hogy megnevezték az átengedett várat (illetve kastélyt), majd ezután felsorolták a várhoz tartozó településeket. Az így meghatározott ingatlanvagyont leginkább a magyar uradalom kifejezéssel szokás visszaadni, jóllehet a középkori Magyarországon ezt a fogalmat alig használták, és a korszak írott forrásai helyette a vár és a hozzá tartozó birtokok (castrum et possessiones ad eiusdem castri pertinentes) körülírással éltek. Természetesnek vesszük az adományleveleknek e fordulatát, jóllehet a középkor századaiban sem volt ez mindig így. Az Árpádok alatt, noha a tatárjárás után valóságos várépítési láz söpört végig az országon, a késő középkorból ismert meghatározás jóformán ismeretlen volt. Helyette a birtok nevét rögzítette az adománylevél, s az esetek zömében az örökjogon átengedett birtok határjárása társult hozzá. Miért így jártak el a 12. század végétől közel két évszázadon át a király adományokkal kapcsolatban a kancellárián? Miről árulkodik a birtoknév és miért nem szerepelnek az Árpádok okleveleiben tartozéklisták? Fehervar Zsoldos Fordítva pedig: miért tűnnek el jóformán teljesen el a késő középkorból a határjárások? E kérdésekre adott választ az előadás.

Zsoldos Attila A királyi birtokadományok felülvizsgálata II. András korában című előadása a korábbi királyi birtokadományok felülvizsgálatára 1228 és 1231 között tett kísérlet történetét elemezte. Az előadó szerint az ügyre vonatkozó teljes forrásanyag alapján egyértelmű, hogy az akció több szakaszra bontható, s II. András legidősebb fia, Béla herceg csak fokozatosan vette át annak tényleges irányítását. Az is igazolható, hogy – szemben a korábbi vélekedésekkel – az akció nem korlátozódott a várföldekből tett birtokadományok visszavételére: valójában általános birtokvizsgálat folyt, mely érintette az egyházi birtokosok, valamint a világi magánbirtokosok nem királyi adományból származó földjeit is.
Fehervar Szocs

Szőcs Tibor Az Árpád-kori birtokperek és a földeskü címmel tartott előadásának első részében az eskütétel módját ismertette – az eskütevőnek a vitás birtok területén, mezítláb, megoldott övekkel egy kiásott gödörbe állva és a feje fölé egy marék földet tartva kellett esküt tennie – azt vizsgálva, hogy ez a késő középkorra kimutatható szertartásrend visszavezethető-e korábbra, akár az Árpád-korra is. Egyes oklevelek apró utalásai és a szertartás szimbolikus jelentése alapján az előadó azt feltételezi, hogy igen. A második részben a földeskü elrendelésének a miértjét járta körül, kiemelve, hogy az Árpád-kor folyamán birtokperekben a templomi eskütétel is gyakori volt. Az adatok időbelisége alapján úgy tűnik, hogy a földeskü kiszabhatósági köre folyamatos bővülésen ment át az 1230-as és 1330-as évek között. Kezdetben szinte csak a határperekben rendelték el, majd az 1260-as évektől az öröklött birtokok perében is megjelent, végül az 1330-as évektől teljesen kiszorította a templomi esküt, és minden birtok- és határper esetén ezt szabták ki, ha ilyen bizonyítási módra került sor.

Fehervar Kertesz Kertész Balázs A székesfehérvári káptalan középkori birtokai Fejér megyében című előadásában a székesfehérvári Szűz Mária-egyház társaskáptalanjának számos megyére kiterjedő középkori birtokhálózata közül a kanonoki testület Fejér megyei birtokállományát mutatta be. Jelenlegi ismereteink szerint a káptalan e megyében – Fehérváron kívül – harmincöt birtokkal rendelkezett, azonban a kedvezőtlen forrásadottságok miatt a többségükről nem tudjuk megmondani, hogy mikor és milyen módon kerültek a káptalan tulajdonába. A birtokok zöme Fehérvár huszonöt kilométeres körzetén belül helyezkedett el. Fehérvár területén a káptalan földesurasága alá tartozott Ingovány falu, amely nagy valószínűséggel a településhalmaz központi részétől, a Vártól délre terült el. Valahol Ingovány mellet egy, a káptalan tulajdonában lévő malom is működött. Magában a Várban pedig és az attól nyugatra fekvő Sziget nevű városrészben húzódott egy-egy Káptalan utca.
Fehervar Skorka

Skorka Renáta a Fehérvári polgárok birtokai a középkorban című előadásában a fehérvári polgárok középkori ingatlanjainak számbavételekor a fennmaradt gyér források tükrében elsődlegesen azt vizsgálta, mely környező megyék területén voltak fehérvári érdekeltségek. E tekintetben kiemelkedő jelentőséggel bírt Somogy megye, méghozzá a mai Balatonendréd és Bálványos közötti régió, amely a szőlőművelés és a bortermelés szempontjából tekinthető fontosnak. A Fejér megyei településekhez kötődő polgári birtokokkal kapcsolatban az előadó kiemelte, hogy a 14. századi városvezetés tagjai, akiket utalva nemesi minőséget képviselő vagyonukra és életmódjukra gyakorta comesnek is címeztek, a várost övező falvakban jobbágyportákkal, malmokkal, szántóföldekkel rendelkeztek. Második szinten a középkori város 1249. évben kialakult határain belüli polgári ingatlanokat vizsgálatára került sor. A város külső területein fekvő szőlő- és mezőgazdasági művelésre szánt területek kimutathatóan a középkor teljes folyamán a város központi területeinek, elsősorban is a castrumként emlegetett belváros beltelkeinek tartozékai voltak. A középkori város központi városrészei közül a castrumról maradt fenn a legtöbb információnk, az ott elhelyezkedő birtokok egysége a telek volt. Az előadó írott források és régészeti kutatások bevonásával igyekezett olyan kérdésekre választ adni, mint a telkek nagysága, beépítettsége, a rajtuk lévő épületek építőanyaga, funkciója, külön kitérve arra, hogy az időről-időre felbukkanó palatium kifejezés milyen az írott forrásokban is megragadható jelentésváltozáson ment át a középkor századai folyamán.
Fehervar Weisz

Weisz Boglárka Bányavárosok terjeszkedése a középkorban címmel tartott előadásában arra kérdésre kereste a választ, hogy az önálló várostípusba sorolható bányavárosok a kiváltságlevelükben megkapott 1 – 1,5 – 2 – 3 mérföldes körzetre vonatkozó joghatóságukat hogyan tudták érvényesíteni a középkorban. Elsőként a 2 mérföldes körzettel bíró Körmöcbányát vonta vizsgálat alá, melynek során bemutató a város azon eltérő taktikáját, amit északi, a 14. század második felében benépesülő, illetőleg a déli, már az alapításkor is létező települések irányában folytatott. Míg északon az expanzió jellemezte a várost, a déli területeken a megegyezés, az erdőhasználatért cserébe történő évenkénti adózás figyelhető meg. A 3 mérföldes körzettel rendelkező Nagybánya a közeli Kővár 1378-ban történő eladományozását követően a Kővárhoz tartozó erdőségek használata miatt a középkor végéig pereskedett a birtokosokkal. A hosszú per során különböző megoldási kísérletek merültek fel: megegyezés, uralkodó által elrendelt erdőhasználatért fizetendő adó, mígnem a középkor végére a 3 mérföld joga vált meghatározóvá, még ha annak betartatása nehézségeket is jelentett.
Fehervar Kadas

Kádas István Három tárnoki város birtokpolitikája a középkor végén című előadása Kassa, Bártfa és Eperjes városoknak a 15. század második felétől egyre élénkebb zálogszerző tevékenységével foglalkozott. A három város amellett, hogy igyekezett kialakítani szőlőgazdálkodását Hegyalja vidékén, a velük szomszédos településeken ugyancsak növelték földbirtokukat, de szétszórt javakkal is rendelkeztek. A városi birtokok között akadtak királyi adományként, a városokban lévő egyházi intézményeknek tett végrendeleti kegyes adományként, valamint vásárlás, illetve zálog címén szerzett javak is. Zálogbirtokokra egyaránt tett szert a város testülete (pontosabban a tanács), valamint a városi elit tagjai is, a polgárok által szerzett javak később gyakran ugyancsak a városhoz kerültek. A szerzemények többnyire apró birtokrészek voltak, amelyet gyakran özvegyektől, elszegényedett kisnemesektől vettek zálogba, s később sem voltak hajlandóak visszaadni. A városok nemesi birtokai egyrészt szolgálhatták a város ellátását, a bor- és lókereskedelem szempontjából is hasznosíthatóak voltak, de kereskedelmi fedezetnek is szolgálhattak. A zálogosító üzletfelek között akadtak nemesi üzlettársak is, akik szintén érdekeltek voltak a Lengyelország felé irányuló bor- és lókereskedelemben.
Fehervar Tringli

Tringli István Birtokvédelem a középkori Magyarországon címmel megtartott előadásában bemutatta, hogy a középkorban több, egymás mellett élő szokást alkalmaztak a birtok védelmére. Ezek mindegyikéhez társulhatott erőszak, melyet a birtokosnak magának kellett végrehajtania. Ha azonban az erőszakos birtokvédelmet az erőszak elszenvedője jogtalannak tartotta, akkor jogorvoslattal fordulhatott a bíróságokhoz. Ezt hívták hatalmaskodásnak. A hatalmaskodás csakis az önhatalmú erőszak kiterjedt szokásrendszerében értelmezhető.

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata