IVKIV. Károly-emléknapot és tudományos konferenciát rendeznek a Tihanyi Bencés Apátságban (Tihany 8237 I. András tér 1.) 2016. október 19-én 10:00 órai kezdettel. A rendezvényen sor kerül A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című film megtekintésére is, amely a Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddigi legfontosabb kutatási eredményeit mutatja be. A meghívó a részletes programmal itt tekinthető meg.

14516359 670607459754364 8561874129058168058 n2016. szeptember 28-án került sor a Magyar Tudományos Akadémián a Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddigi legfontosabb kutatási eredményeit bemutató ismeretterjesztő film premierjére az MTA Filmklub keretében. A Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezte, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című munka bemutatóját óriási figyelem övezte, több mint félezer érdeklődő gyűlt össze az MTA épületének három termében. A Rédey Soma, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa vezetésével megrendezett eseménysort Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk igazgatója nyitotta meg, majd a film vetítését követően Katona Csaba, intézetünk tudományos munkatársa, az MTA BTK kommunikációs referense moderálásával beszélgetésre került sor Pálffy Gézával és Bárány Krisztiánnal a teljesen megtelt Díszteremben. A film előzetese itt látható, a premier képgalériája pedig itt tekinthető meg.

Bővebben...

KoroA Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport legfontosabb kutatási eredményeit bemutató, Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezte, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című film előzetese itt tekinthető meg. Az alkotás premierjére 2016. szeptember 28-án (szerdán), 17:30 órakor kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Székházában (Bp. 1051 Széchenyi István tér 9.).

Koronafilm Meghivo MTA 2016 09 28 Page 1Intézetünk tisztelettel hív Mindenkit a Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddigi legfontosabb kutatási eredményeit bemutató ismeretterjesztő film premierjére és az azt követő beszélgetésre. A Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezte, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című film bemutatójára 2016. szeptember 28-án (szerdán), 17:30 órakor kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Székházában (Bp. 1051 Széchenyi István tér 9.). A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet itt lehet elvégzni. A helyszínen a Szent Korona Kutatócsoport kiadványai kedvezményes áron lesznek megvásárolhatók. Az esemény meghívója itt olvasható.

PGkorÁllamalapításunk közelgő ünnepe kapcsán 2016. augusztus 12-én közel félórás interjút adott a Karc FM Rádiónak Intézetünk tudományos tanácsadója és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza. A Back Réka szerkesztő–műsorvezető által a Spájz című magazinműsorban készített riport részletesen beszámolt az interdiszciplináris akadémiai kutatócsoport elmúlt esztendőkbeli kutatási újdonságairól. Az interjú teljes terjedelmében itt hallgatható meg.

Bővebben...

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata