PG Veszprém2015. szeptember 14-én A fény nemzetközi éve rendezvénysorozat keretében egykori alma materében, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tartott előadást a Szent Koronáról Intézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza. Az intézetünkben működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője az elmúlt esztendők legfontosabb kutatási felfedezéseivel ismertette meg az igen jelentős létszámban megjelent hallgatóságot. Az Új megvilágításban a Szent Korona. Legfőbb nemzeti kincsünk újkori történetének friss kutatási eredményei címmel elhangzott referátumot érdekes kérdések sora követte. A rendezvényen a kutatócsoport-vezető röviden bemutatta A Szent Korona Sopronban című kötete legfőbb újdonságait is. Az előadásról a helyi sajtó tudósítása itt olvasható, meghívóját innen tölthető le, a képgaléria pedig itt tekinthető meg.

A Lendületes kutató bő egy órás előadásában a magyar korona újkori történetének kutatási újdonságaiba kalauzolta el a hallgatóságot. Egyrészt bemutatta a Szent Korona legkorábbi (16. század közepi) hiteles ábrázolásának keletkezését, másrészt a korona keresztje elferdülésének valószínűsíthető történetét (III. Ferdinánd első felesége, Mária királyné 1638. februári pozsonyi koronázása alkalmával). Majd a legkorábbi magyar koronázási országzászló (1618) fennmaradásának és felfedezésének izgalmas története következett, amely Pálffy Gézának köszönhetően a fraknói Esterházy-kincstárból került elő. Végül nem hiányozhatott az előadásból a Szent Korona újonnan felfedezett soproni közszemléinek (1622, 1681) és az itt tartott koronázó országgyűléseknek (1622, 1625 és 1681), valamint a koronázási kardra és az első budai szertartásról, I. Ferenc 1792. júniusi koronázásáról előkerült királyi udvarmesteri pálcára vonatkozó friss ismeretek bemutatása sem. A Királynék városában, Veszprémben természetesen a magyar királynék kora újkori koronázási szertartásának érdekességei is új megvilágításba kerültek.