PG MohácsAz 1526. évi mohácsi csata következményeiről 2015. szeptember 21-én hosszabb riport látott napvilágot a Magyar Tudományos Akadémia honlapján intézetünk tudományos tanácsadójával és a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével, Pálffy Gézával. Az MTA Kommunikációs Főosztályának vezető szerkesztője, Velancsics Béla által készített interjú olyan jelentős figyelmet kapott, hogy a magyar hírportálok és médiumok egy meghatározó része vagy átvette a tudósítást, vagy újabb beszélgetést készített kollégánkkal. Ezekben a történész nemcsak a Mohácsot követően egészen Trianonig kiható sorsfordító változásokról, hanem Lendület Kutatócsoport számos újabb eredményéről is beszámolt. 

Az interjú előbb egy héten belül másodszor is megjelent az egyik vezető erdélyi hírportál, a Krónika internetes hasábjain. A beszélgetés legfőbb tanulságait szinte azonnal kivonatolta a Heti Válasz (a Borbás Barna készítette híradást több mint ezren osztották meg), a National Geographic Magyarország Tudomány rovata, valamint számos egyéb hazai és külföldi portál is. Egy másik vezető erdélyi hírportál, a Transindex a kevéssé kibeszélt problémakör részletesebb kifejtésére kérte kollégánkat: a Sólyom István készítette beszélgetésben a Lendület-kutatások erdélyi vonatkozásai és az Erdélyi Fejedelemség történetének számos vitatott kérdése is megkülönböztetett figyelmet kapott. Hasonlóan új riport készült a Heti Válasz megkeresésére mind Magyarország, mind Erdély 16–17. századi szerepköreiről és történeti fejlődésének megítéléséről, amely a hetilap október 22-i nyomtatott számában lát napvilágot. A Lánchíd Rádióban ugyanakkor Papp Endre A végzet hatalma című műsorban kérdezte kollégánkat a 16. századi magyar történelem pozitív és negatív jelenségeiről (a riport 2015-09-22 dátum alatt itt hallgatható meg), a Klubrádióban pedig Bolgár György Megbeszéljük című élő műsorában szeptember 23-án kerültek terítékre az 1526. évi ütközet döntő következményeinek, a Habsburgok megítélésének és Erdély szerepének kérdéskörei. Közben felkerült az internetre Pálffy Géza augusztus 29-én az Országos Széchényi Könyvtárban rendezett Mohács-tanácskozáson tartott előadásának felvétele is, amely itt tekinthető meg. A már Szakály Ferenc történész–akadémikus által a História folyóirat hasábjain negyedszázada felvetett új szemléletű megközelítések a médiának köszönhetően most a korábbiaknál is szélesebb körben juthattak el az érdeklődőkhöz és a nagyközönséghez.