Új archontológiakötet jelent meg

archontologia boritoB1kicsiZsoldos Attila és Engel Pál korábbi, hasonló témájú munkájának folytatásaként Intézetünk gondozásában ma megjelent a Magyarország világi archontológiája 1458–1526 című kötet I. része, mely a főpapok és bárók archontológiáját tartalmazza. A négyfős szerzőgárdának a korábbi időszakhoz képest nagyobb forrásmennyiséggel kellett dolgoznia, ezért terveik szerint az elkövetkező egy évben további két kötettel gazdagodik majd a magyar középkorkutatás irodalma. A szerzők, C. Tóth Norbert, Horváth Richárd, Neumann Tibor és Pálosfalvi Tamás kötethez írt Előszava itt olvasható, a Tartalomjegyzék pedig itt tekinthető meg.

A kötet ára 3300 Ft. Megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53., I. emelet 57., munkanapokon 9.00–16.00 óráig) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (1053 Budapest, Magyar u. 40., munkanapokon 13 és 17 óra között, tel.: 06 30 203 1769, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy megrendelhető a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, illetve a 224–6700/624, 626-os telefonszámon. A kötetet a kiadón kívül partnereinknél vásárolhatja meg.

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata