2019. október 3-án és 4-én Intézetünkben zajlott a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság XXIV. találkozója. Az előzőre 2016-ban, Gyulafehérváron került sor, ott egyrészt genealógiai, másrészt a kulturális transzfer működését megvilágító előadások hangzottak el. A téma ezúttal más volt: Egyesületi kultúra és nacionalizmus a magyar és a román történelemben a kezdetektől napjainkig volt a konferencia címe. A rendezvényt Molnár Antal, inétetünk igazgatatója, tudományos főmunkatársa nyitotta meg, rajta kívül Intézetünket Szász Zoltán ny. tudományos tanácsadó, Pók Attila ny. tudományos tanácsadó, Tringli István tudományos főmunkatárs, Zahorán Csaba tudományos munkatárs és Ábrahám Barna tudományos munkatárs képviselte. Az előadók a középkortól a 20. századig terjedő időszak vonatkozásában rámutattak, hogy a mindenkori közösségi szerveződések a résztvevőkön túlmutató szándékokat is szolgáltak ‒ az egyház, az átfogó értékrend (pl. a szabadkőművesség) és főként a formálódó, egyenjogúságért küzdő nemzet megerősítése, ami nagy mértékben átpolitizálta e konzisztóriumok, páholyok, egyesületek működését. A két év múlva esedékes ülés témája: kultúrtörténet és a történelem kultúrája.