A 2013. január 15-én, a doni áttörés 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencia, amelyet intézetünk a Holokauszt Emlékközponttal, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a Magyar Történelmi Társulattal rendezett, élénk érdeklődés mellett zajlott. A konferencia szakmai tanulsága az alábbiakban foglalható össze. Magyarország az adott nemzetközi helyzetben előbb-utóbb szükségszerűen belépett volna a háborúba, aminek velejárója volt a hadsereg frontra küldése. Ma már nem kell sem agyonhallgatni, sem kozmetikázni a doni katasztrófával kapcsolatos ismereteket. Így tudjuk, nem igaz az, hogy szándékosan a vágóhídra küldött, rosszul felszerelt, kiszolgáltatott hadsereg szállt szembe a szovjetekkel. Tény azonban, hogy a Vörös Hadsereg számbeli és felszereltségbeli fölénye érvényesült a magyar katonák kitartása ellenére. Ez, nem pedig valamiféle eleve kiszolgáltatott helyzet vezetett a doni katasztrófához. A magyar veszteségek ettől  éppoly fájdalmasak ma is, a történelmi tények helyes ismeretét azonban éppen a harcban elesettek iránti tisztelet követeli meg. A konferenciáról még e hét folyamán részletes beszámolót közöl honlapunk, valamennyi előadás összefoglalójával.