slachta etelkaKatona Csaba, Intézetünk tudományos munkatársa előadást tartott a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság szervezésében a Magyar Nemzeti Múzeumban. A napló mint a családtörténet forrása – buktatók és bizonyosságok Slachta Etelka naplói alapján című előadásában annak a Slachta Etelkának (1821–1876) a feljegyzéseit vizsgálta sajátos szempontból, akinek naplóit és ahhoz kötődő levelezését öt kötetben jelentette meg 2004 és 2008 között a Mediawave Alapítvány kiadásában. A naplók kivonatoltan már 1943-ban napvilágot láttak Csatkai Endre gondozásában, az új kiadások alapján előbb Gyáni Gábor értékelte, majd Kövér György vizsgálta azok társadalomtörténeti értékét. Slachta Etelka soproni kisasszony az 1830-as évek végén, 1840-es évek elején írt bizalmas naplói a korabeli társasélet fontos és hiteles forrásai. Ám az, aki családfakutatással foglalkozik, ugyancsak érdekes adalékok tárházaként használhatja a több mint másfél évszázada papírra vetett bizalmas sorokat. A naplóíró néha kínosan őszinte, nem külső szemnek szánt gondolatai között számos családtörténeti adalék rejtezik, nem „csupán” saját családjára, de több más famíliára vonatkozóan is (pl. Bezerédj, Csapó, Steinbach, Hauer, Szekrényessy stb.). Igen sok szereplő fordul elő, akiknek rokoni kapcsolatai az elbeszélés során követhetővé válnak. Az adatok megőrzése mellett azonban a napló mint műfaj meglepetéseket is okozhat; információi azonban más források segítségével kontrollálhatók, sőt kontrollálandók. A klasszikus, adatokra épülő családfakutatást tehát részben újabb adalékokkal egészítheti ki ez a forrástípus, részben az egykor élt emberek egyénisége bontakozik ki, beleláthatunk az eljegyzések, házasságok, egyéb viszonyok létrejöttének, formálódásának, elmúlásának történetébe. Csak egy példa arra, hogy mennyire mozaikszerűen tárhatóak fel a családi kapcsolatok az elszórt adatokból: Etelka unokatestvére, báró Baumgarten Mária, Pikéthy (Pighetti) Károly, Pikéthy Gusztáv honvéd vezérőrnagy testvérének felesége volt. A bárónő, akinek mindössze 36 év adatott az életből, három gyermeket szült e házasságban; ezek egyike, Etelka lett Császár Elemér irodalomtörténész édesanyja, akinek színháztörténész Edit leánya pedig Mályusz Elemér történészhez ment feleségül.