Rennes1 A neves francia Comité des Travaux Historiques et Scientifiques majdnem egyidős a Magyar Tudományos Akadémiával. 1834-ben alapította François Guizot a modern történeti kutatások támogatására. Idei kongresszusát Rennes városában a rennes-i egyetemmel (Rennes 2) és a Maison des sciences de l'homme en Bretagne kutatóintézettel közösen szervezték. A kongresszus a táplálkozástörténeti kutatások legújabb eredményeit igyekezett rendszerezett módon bemutatni és megvitatni. A kongresszuson részt vett Tóth Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa is. A kongresszus részletes programja megtekinthető itt.

Tóth Ferenc előadása a 18. századi francia utazóknak a krími tatárok táplálkozási szokásaira vonatkozó megfigyeléseivel és az azokból adódó következtetéseivel foglalkozott. A kora újkori nyugat-európai államok megnövekedett hadseregeik ellátására igen nagy gondot és súlyos összegeket fordítottak. Ennek ellenére a hadseregellátás nehézségei egészen a francia forradalmi és napóleoni háborúkig – az első konzervek megjelenéséig – megoldatlanok Rennes2 maradtak. A tatár könnyűlovasok ezzel szemben kb. 30 napi élelmet voltak képesek magukkal vinni, ami hihetetlen autonómiát jelentett számukra. A Krím félsziget a 18. században az európai nagyhatalmak érdeklődésének középpontjába került. A francia külpolitika elsősorban az Oszmán Birodalom és Lengyelország biztonsága, illetve a fekete-tengeri kereskedelemben rejlő lehetőségek szempontjából érdeklődött a tatár kán országa iránt, és rendszeres konzuli képviseletet, valamint katonai és diplomáciai küldöttek sorát irányította e távoli területre. Az itt megfordult utazók (pl. Guillaume Levasseur de Beauplan, Charles-Emmanuel de Warnery, François de Tott, Claude-Charles de Peyssonnel) érdekes leírásokban emlékeztek meg a tatárok étkezési és ételkonzerválási módszereiről, amelyeket részletesen leírva még az európaiak számára is modellértékűnek tartottak. Az előadást élénk érdeklődés és vita követte. A rennes-i egyetemi rádió riportere másnap interjút készített az előadóval, amely itt hallgatható meg. A kongresszuson elhangzott összes előadást a szervezők elektronikus formában kívánják megjelentetni.