FZMKMárcius15-e alkalmából Fónagy Zoltán, intézetünk tudományos főmunkatársa és Katona Csaba, intézetünk tudományos munkatársa több helyen szerepelt a sajtóban, illetve tartott előadást. 2019. március 7-től látható a mozikban Kárpáti György Mór Guerilla című, a világosi fegyverletétel után játszódó történelmi filmje. A rendezővel és az őt történész szakértőként segítő Fónagy Zoltánnal a HVG közölt interjút.

2019. március 15-től nézhető meg a Partizán című Youtube csatornán az az összeállítás, amelyben szintén ő több történésszel együtt a történeti tudatban ma is makacsul továbbélő '48-as tévhitekkel száll vitába. 2019. március 15-én pedig a CSEMADOK városi szervezetének felkérésére a szlovákiai Komáromban, Klapka György szobránál tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet. Katona Csaba 2019. március 14-én a Nagy Imre Emlékházban tartott előadást arról, hogy a balatonfüredi fürdőn mi történt 1848-ban és 1849-ben. 2019. március 15-én előbb az M1 csatorna  Ma reggel című műsorában azokról a forradalmi célokról beszélt, amelyek a ma embere számára is fontosak, majd a Bonum TV Délelőtt című adásában Deák Ferencről, különösen igazságügyminiszteri tevékenységéről kérdezték, végül az RTL Klub Fókusz című magazinjában Petőfi Sándor kapcsán szólalt meg. Ugyanezen a napon Fonyód város önkormányzata felkérésére a városi ünnepségen mondott emlékező beszédet, illetve rövid előadásban felidézte Ripka Ferenc, Budapest egykori főpolgármestere emlékét. Végül 2019. március 16-án az M5 csatorna Magyar Krónika című műsorában Eötvös József és Loránd kapcsán válaszolt a kérdésekre.