NTA hagyományok szerint ez évben is a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. Az MTA Elnökségének határozata szerint a díjazottak nevét az MTA 2020. május 4-én – a közgyűlés tervezett időpontjában – honlapján közzétette. A díjazottak között van Neumann Tibor, intézetünk tudományos főmunkatársa, aki Ernuszt Zsigmond királyi kincstartó 1494–1495. évi – a késő középkori Magyar Királyság gazdasági, politikai és társadalmi életéről páratlanul gazdag képet nyújtó – számadásainak mintaszerű kritikai kiadásban történő közzétételéért Akadémiai Díjban részesült. A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen, a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között vehetik át. További részletek itt olvashatók. Kollégánknak szívből gratulálunk!