Moedas CourageAz Európai Bizottság meghívására a COURAGE projekt kiállítóként vett részt az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös rendezvényén 2018. november 27-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben (a konferencia programja itt látható ). A rendezvény célja az Európai Bizottság Horizont 2020-as keretprogramjában megvalósult kutatások eredményeinek bemutatása volt. A hazai Horizont 2020 kutatásokat és a bölcsészettudományt a COURAGE képviselte a rendezvényen. Az eseményre 1500 fős közönség látogatott el a helyszínen és mintegy 55 millióan követték online a közösségi média felületein.

Kiállítóként öt projekt kapott meghívót, a kulturális örökség feltárásával és megőrzésével foglalkozó kutatásokat a COURAGE képviselte. A stand látogatói az Európai Bizottság tisztviselői, így Carlos Moedas, az Európai Bizottság kutatásért és innovációért felelős biztosa, a konferencia előadói, résztvevői közül kerültek ki.

Scheibner Tamas Courage az Europai ParlamentbenCarlos Moedas és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is hangsúlyozták plenáris előadásukban, hogy Európának több bátorságra van szüksége. A Magyar Tudmányos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont koordinálta COURAGE 15 kelet-európai országból gyűjtötte össze a bátorság, a kulturális ellenállás és a szolidaritás példáit a kommunista korszak történelméből. A gyűjtemények leírásai elérhetők a COURAGE 15 nyelvű online adatbázisában, a november végén megjelent kézikönyv fejezeteiben, valamint az online kiállítás és tananyag tételei között.