Örök Mohács – megjelent a Rekonstrukció és Emlékezet-sorozat újabb kötete

rkmohcs B1 kicsi„»Mohács« örök. Viszonyítási pontja, örök keserve, örök »gombóca« minden magyarnak, akit érdekel a múltja. Amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tud. Búvópatakként itt van velünk lassan ötszáz éve...”: többek között ez olvasható Fodor Pál Örök Mohács – Szövegek és értelmezések című most megjelent kötetének előszavában. A Mohács 1526–2026. Rekonstrukció és Emlékezet-sorozat 2019-ben indult útjára, az első kötet Több mint egy csata: Mohács címmel látott napvilágot. Jelen kötetet B. Szabó János és Farkas Gábor Farkas szerkesztette. Ezúttal is nem csupán egy nap történetéről ovashatunk, hanem a csatához vezető korról, és 1526. augusztus 29. utótörténetéről is. Mindezt korabeli és az azóta eltelt időszak forrásain keresztül, melyek jelentős része most először olvasható magyarul. A kötet tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.

 

A kötet ára: 4900 Ft. Megvásárolható, illetve megrendelhető a Történettudományi Intézetben (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4., tel.: 06 1 224 67 00/4624, 4626-os mellékek, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), valamint a Penna Bölcsész Könyvesboltban hétköznaponként 13:00 és 17:00 óra között (Bp.1 053 Magyar u. 40. tel.: 06 30 203 1769, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), továbbá a terjesztőinknél. A kötetről további információk itt érhetőek el.