Megjelent a Történelmi Szemle 2016. évi 4. száma

Borito I kicsiA Történelmi Szemle 2016. évi 4. száma 2016. január 9-étől kapható a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben. A helyben megvásárolt, illetve az Intézettől közvetlenül megrendelt lapszám ára 1000 Ft. Postai csomagküldés esetén a postaköltség a vásárlót terheli. Az egyes számok megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek a Történettudományi Intézetben (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), valamint a Penna Bölcsész Könyvesboltban hétköznaponként 13 és 17 óra között (1053 Bp., Magyar u. 40. tel.: 06 30 203 1769, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), továbbá partnereinknél. A folyóirat teljes évfolyama előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál.
Az új szám tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.

 

Részletek a tanulmányokból:

 

Már Machiavellinél azt láthatjuk, hogy A fejedelem című munkájának a középpontjában álló államrezon, az uralkodónak hatalma megtartására irányuló magánérdeke nem önmagában legitim hivatkozási alap, hanem azáltal, hogy az uralkodó hatalmának a közösség (az alattvalók, a nép) érdekét kell szolgálnia. Az abszolút monarchia pedig ideológiája szerint (Jean Bodin) a közjót volt hivatott szolgálni. A közjó gondolata a 16. század végétől kezdett összekapcsolódni az államrezon eszméjével, amely a közjó és a szükséghelyzet összekapcsolásából született, és amelyet eredetileg összeegyeztethetőnek tartottak a keresztény elvekkel. (Szijártó M. István: A közjó fogalma a kora újkori politikai diskurzusokban)


Összefoglalásképp leszögezhetjük, hogy Az igaz hazafiból vett fenti szövegrészletek alapján az látszik, hogy a „közjó” meglehetősen elvont, szemantikai értelemben igencsak homályos kontúrokkal megrajzolható fogalma a legkülönbözőbb kontextusokban lehetett alkalmas arra, hogy hivatkozási alapul szolgálva egy adott érvelést legitimáljon. A politikai nyelvek felől közelítve pedig azt mondhatjuk, hogy átfogó értelemben használható csúcsfogalomként működött a korban, és úgy tűnik, jól összeegyeztethető volt a különböző beszédmódokhoz köthető argumentációs mintázatok és értékhierarchiák egymástól akár markánsan eltérő rendszereivel. (Hőnich Henrik: „Közönséges boldogság" és „közjó")


A felvilágosult abszolutista Hohenzollern és Habsburg uralkodókat is hasonló motiváció vezérelte, amikor országaikban a közoktatás minél szélesebb körű elterjesztésén munkálkodtak. „Az államnak olyan polgárokra van szüksége, akik bármely terhet elvállalnak, testüket az év bármely szakában az időjárás viszontagságainak és szeszélyeinek kiteszik, s végül akiket erejevesztett és elpuhult természetük el nem éktelenít" – olvashatjuk az 1777. évi Ratio Educationis sorait. A felvilágosult abszolutista kormányzatok a nemesség képzésének különleges jelentőséget tulajdonítottak, a Habsburg Monarchián belül pedig a magyar nemesség „felvilágosítása” és bizalmának elnyerése igen sürgető problémát jelentett, amelynek kulcsát a bécsi kormányzati elit és a politikai teoretikusok is a megfelelő oktatásban vélték felfedezni. A jelen rövid, problémafelvető dolgozat célja, hogy egy sokak által ismert, de talán kevésbé hangsúlyozott összefüggésre hívja fel a figyelmet. (Kökényesi Zsolt: A hasznos állampolgár képzése)


Az államregények a 18. századi irodalom népszerű olvasmányai voltak, amelyek a létező államberendezkedések kritikáját egy ideális államforma részletes bemutatásával kapcsolták össze, s mindezt egy erkölcsnemesítő felfogás szolgálatába állították. Ennek a regénytípusnak az egyik alapvető eszköze az utazás volt: a főhős kívülről kerül be a különböző kormányzati formákat követő társadalmakba, s idegenként ismerkedik meg azok előnyeivel és hátrányaival. Ez a külső pozíció lehetővé teszi az egyes jelenségekre való rácsodálkozást éppúgy, mint az állam működésének aprólékos bemutatását. Az idegen utazó nézőpontjának a kulturális összemérhetetlenségeket láttató eleme olyan szemléleti keret, amely eltérő poétikai lehetőségeket kínál; az államregények mindenesetre az első olyan regénytípust jelentik, amelyek a magyar irodalomba integrálják ezt a nézőpontot. (Szilágyi Márton: A közjó Bessenyei György Tariménes útazása című regényében, 1804)

 

A cím arra az elméleti modellre utal, amely szembeállítja a morális alapú, republikánus politikai közösséget az e közösség működését a gazdasági célszerűség és érdekek analógiájára elképzelő individuális, liberális felfogással. Az előbbiben a közösség morális elsőbbséget élvez, a közjó erkölcsi értékeket, el nem fogyó javakat, helyesnek tartott elveket feltételez, egyben kijelöli a vállalható magánérdekek körét. Itt a polgárok erényes viselkedéssel, emelkedettséggel alárendelik egyéni érdekeiket a közjónak, s köztük az egyetértés és az egység konszenzus révén jön létre. Az utóbbiban a magánérdeküket és önhasznukat követő polgárok egyéni preferenciájával kitüntetett javak összegzése képezi a közjót, a javak persze szűkösek, s a versengő érdekek kompromisszumra törekednek. (Miru György: Morális értékek és megosztható javak a reformkori politikai gondolkodásban)

 

Készülő új könyvem témájául a Kárpátokat választottam, pontosabban e nagy kiterjedésű terület bizonyos részeinek, a Tátrának, a Keleti-Kárpátoknak és a Beszszádoknak a 19. és 20. századi világát, amikor „felfedezték” a turizmus számára ezt a hegyvidéki tájegységet. Több kérdésre is választ kerestem. Pontosan mikor kezdődött a Kárpátok szóban forgó részeinek modernizálódása? Kik „derítették fel” ezeket a területeket és kik élvezték a turizmus jegyében? Hogyan fejlődtek ezek a régiók „felfedezésük” után? Természeti jelentőségük mellett egyúttal nemzeti jelentőségűek voltak-e ezek a hegyek, vagy csupán helyi, illetve regionális (tehát nem nemzeti) fontossággal rendelkeztek? Mivel kutatási tervem meglehetősen átfogó jellegű, ezért az alábbiakban csak a hegység 19. századi „felfedezésének” néhány aspektusára térek ki. (Patrice M. Dabrowski: A Kárpátok „felfedezése”)

 

Cervantes Példás elbeszéléseinek A két lány című novellájában a La Mancha-i falu piacterére érkező nemesembert a kíváncsi helybéliek rögtön faggatni kezdik a legfrissebb udvari hírekről. Legtöbbet a hollandok és a törökök elleni háborúról kérdezgetik, de még ennél is jobban érdekelték őket a „Transilvano” cselekedetei. A falusiak Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet (1588–1602) ismerték ezen a néven, aki a korabeli Spanyolországban népi hősnek számított, hiszen fellázadt hűbérurával, a török szultánnal szemben, és „keresztes hadjáratot” vezetett a törökök ellen. Két sajátos jelenség eredményeképp Báthory a tökéletes keresztény fejedelem nemzetközi ideálképeként jelent meg a korabeli Spanyolországban. Egyrészről a hírlapi aprónyomtatványok terjesztése révén, amelyek sorra beszámoltak a katonai sikereiről; másrészről a nagy népszerűségnek örvendő komédiában, a Kiváló erdélyi fejedelemben szintén megjelenő Báthory-alak széles körű ismertsége következtében. (Rubén Gonzáles Cuerva: „A kiváló erdélyi fejedelem”)

 

 

 

 

 

 

refo500-logo