Felkerült a Magyar Nemzeti Levéltár honlapjára az OTKA K 108919 számú pályázatával támogatott, Sz. Simon Éva főlevéltáros vezette, A magyarországi hódoltság és hódoltsági peremvidék kataszteri iratainak (tapu defter) feldolgozása című projekt során létrehozott Oszmán összeírások című adatbázis rekordjainak térképi ábrázolása során készült elektronikus atlasz (amelynek elkészítésében kollégáink, Hegyi Klára kutató professor emeritus és Demeter Gábor tudományos főmunkatárs is közreműködtek).

A szandzsákok szerint tematizált  anyagban közigazgatási, településhálózat, adóztatási, népesedési valamint katonai- és pénzügyigazgatási térképeket egyaránt találnak az érdeklődők, az adott területre vonatkozó oszmán összeírásanyag gazdagságától függően. A térképek elkészítésének módszeréről a Használati útmutató az OTKA K 108919 számú pályázati támogatással készült Oszmán összeírások című relációs adatbázis rekordjainak vizualizálására kifejlesztett GIS szoftverhez című útmutatóból tájékozódhatnak.