BrunnA Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténelem, Filozófia és Kultúrtörténeti Tanszéke 2019. november 28. és december 1. között tartotta meg az immár másfél évtizedes hagyományra visszatekintő cseh- és morvaországi hadtörténeti tanulmányi útját Csikány Tamás ezredes, tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével.

Ennek keretében olyan csatatereket, emlékhelyeket, városokat keresnek fel a résztvevők, amelyek a magyar történelem szempontjából kiemelkedő jelentőségűek, így a königgrätzi és austerlitzi csatateret. A tanulmányi útnak immár ötödik alkalommal volt felkért résztevője intézetünk tudományos munkatársa, Katona Csaba, aki a kollégák által tartott hadtörténeti előadások mellett a felkeresett emlékhelyek művelődéstörténeti szerepéről beszélt a hallgatóknak Brünnben, Hradec Kralovéban és Olmützben. Részletes beszámoló itt olvasható.