MSIntézetünk nevében kívánunk Békés, Boldog Karácsonyt mindazoknak, akik munkánkat figyelemmel kísérték! Ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is egy régi karácsonyt idézünk meg ezen a napon: tavaly Mátyás király karácsonyát mutattuk be Skorka Renáta segítségével, két éve Fónagy Zoltán és Katona Csaba közös írását közöltük a régi karácsonyi és újévi szokásokról, míg három éve Szekrényessy Józsefné Slachta Etelka 1842. évi karácsonyi naplójegyzeteiből közöltünk részletet. Most Márki Sándor (1853–1925) történész, egyetemi tanár, az Akadémia tagja 1886. évi karácsonyának emlékét elevenítjük fel akkori naplói segítségével.

Márki 1885-től Budapesten élt, így a napló írása idején is: kolozsvári egyetemi tanári karrierje később kezdődött. Ez évben még a VII. kerületi gimnázium tanára volt. 1878-ban vette feleségül Spilka László aradi mérnök leányát, Júliát, a szerelmi házasságból egy gyermek született 1879. július 8-án,  Márki Mária, vagy ahogy a napló nevezi: Mariska.  1886-ban, a most citált naplórészletek idején, a kislány tehát már nyolcadik évében járt. Márki évtizedekig vezetett naplóiban többször írt a karácsonyról, így arról például, hogy saját kezűleg díszítette a karácsonyfát. 1886-ban első alkalommal mégis egy történettudományhoz kötődő információ kapcsán említette meg az ünnepet, ti. Arról írt, hogy Szádeczky Lajos Báthory Istvánról szóló monográfiája karácsonyig napvilágot lát (végül ez nem így történt, 1887-ben jelent meg a kötet). Szó esik még Thallóczy Lajos megbízásából tett karácsonyi bevásárlásról is, illetve a vidéki rokonságtól kapott karácsonyi ajándékról, nevezetesen paprikás szalonnáról. De természetesen a Szenteste Márkiéknál is főleg a gyermek öröméről szólt, Mariskáéról, aki az ajándékok mellett annak is külön örült, hogy „levelet kapott” a Jézuskától. A naplóbejegyzés arról is tanúskodik, hogy karácsony másnapján Márki Sarkadon élő édesapját látogatta meg a család: ez évente ismétlődő rituálé volt.

„dec. 14.

Szádeczky mondja, hogy Báthory Istvánja, melyet az Akadémia megbízásából írt, meg 30 ív terjedelemben, két hét múlva, illetőleg karácsonyra megjelenik.

dec. 15.

Az Andrássy úton találkozva, Hampel bemutatott feleségének, Pulszky Polyxénának. Éppen Thallóczy nevében tettek valami karácsonyi bevásárlást. – Juliska néném is elküldte már az én krisztkindlimet: jó vékony, paprikás szalonna képében.

dec. 24.

Este 7-kor gyönyörködtünk Mariska örömében, mellyel a Jézuska ajándékait fogadta. Egészen elragadta a „gyönyörű” fogas baba. Besztercebányáról jockey jött. Innen kétféle összerakó játék, rajzjáték, sok színes ceruza, képeskönyv, kis zsebkendők stb., s még a babáknak is volt karácsonyfájuk, az övé meg ugyancsak meg volt rakva édességekkel. Sőt, ezúttal levelet is írt a Jézuska, mi nagyon meghatotta Mariskát, ki csakúgy sugárzott az örömtől.

dec. 25.

Délután átjöttek Mártháék, s 10-en ültünk egymás mellett, rokonok. Egy csomóban, jó kedvben, Budapesten talán nem is volt még együtt ennyi Márki.

Sarkad, dec. 26.

Lementünk “mi hárman” Sarkadra, hol édesapámat jó egészségben találtuk. Gáborékkal s Juliskával már a vasúton találkoztunk; Berti, Imre, Lajos és Jolán, Jani és felesége otthon vártak. Így az idő kedélyesen és gyorsan telt; csak az volt a hiba, hogy Mariskáék nem jöhettek, mert Nuszbeknek fájt a torka. Néhány ösmerőssel így is 26-an ülhettünk a János-napi asztalhoz, kívánva édesapámra minden áldást.”

Kívánunk mindenkinek Áldott Karácsonyt, 133 évvel Márki Sándor és családja pesti karácsonya után. A napló eredetijét Márki Sándor testvérének, Márki Máriának a leszármazottai őrzik. A Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára ennek másolatait őrzi. Jelzete: MNL BéML XV. 33. 251. tétel. Márki Sándor naplója, 1873–1925.

A szöveg és a képek megjelenési helye: Márki Sándor naplói I. 1873–1892. Szerk. és s. a. r. Erdész Ádám. Gyula, Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára, 2015. Az idézett rész: 419–421. A kiadvány 2015-ben az év levéltári kiadványa címet nyerte el a Magyar Levéltárosok Egyesülete döntése értelmében a forráskiadvány kategóriában, azóta a folytatás is megjelent, amely az 1893–1903-ban írt naplókat tartalmazza.

A kötetek megvásárolhatóak az MNL Békés Megyei Levéltárában: (66 362–173).