Megjelent a Rákóczi emlékkönyv – kollégáink közreműködésével

Rakoczi boritoA magyar Országgyűlés 2018 novemberében úgy döntött, hogy a 2019. évet – erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója alkalmából – II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánítja. Az emlékév során számos tudományos és kulturális rendezvényre került sor és a későbbiekben követően több színvonalas publikáció is megjelent a Rákóczi-korról. Ezek sorában kiemelkedő a nemrég megjelent Rákóczi emlékkönyv, amelyben két kollágánk – Pálffy Géza és Tóth Ferenc tudományos tanácsadók – tanulmányai is helyet kaptak (ezekről itt érhető el több információ). A kötet borítója itt és a tartalomjegyzéke itt látható.