200 évvel ezelőtt, 1821. január 1-jén született Temesváron a 19. század ismert magyar naplóírója, Slachta Etelka (róla itt lehet többet olvasni). Az e helyt közölt, napra pontosan 180 évvel ezelőtt kelt naplórészlettel részben emléke előtt tisztelgünk, részben pedig Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek, aki figyelmével megtiszteli intézetünk működését.

Etelka a lengyel nemesi családból származó kamarai hivatalnok, Slachta Ferenc és soproni gyökerekkel rendelkező felesége, báró Hauer Terézia egyetlen lánya volt. Kiváló nevelést kapott, több nyelven tudott, pallérozott műveltségre tett szert, remekül zongorázott és táncolt, sőt irodalmi ambíciókat is táplált. Foglalkoztatta a közélet és leplezetlenül rajongott Széchenyi Istvánért. Gyáni Gábor tanulmányát (A női identitás egy reformkori napló tükrében. In: Uő: A nő élete – történeti perspektívában. Bp., 2020 [Magyar Családtörténeti Tanulmányok, 6.] 150-158.):  idézve: „… a biedermeier kori nőideál a legkevésbé sem vágott egybe Etelka önérvényesítő magatartásával” (154.). Ám az apa karrierje hiába ívelt meredeken felfelé, a családot 1837-ben tragikus csapás sújtotta. Az Etelka szülőhelye, Temesvár, majd Zombor után immár Budán szolgálatot teljesítő Slachta Ferenc váratlanul elhunyt (életéről további részletek itt olvashatók).  

Az özvegye és leánya arra kényszerültek, hogy Sopronba költözzenek, ahol megélhetésük könnyebbé vált. Etelka pedig, aki folyamatosan romló viszonyt ápolt édesanyjával, miközben elvesztett édesapját mindinkább idealizálta, Pest és Buda után nehezen találta helyét Sopronban, szűknek érezte az ottani kereteket.

Etelka e helyen közölt naplórészleteit 1841. január 1-jén, az új év napján írta, 180 évvel ezelőtt. Egy nappal korábban, óév utolsó napján még elsősorban az szabott irányt gondolatainak, hogy plátói szerelmi rajongásának tárgya, Augusz Antal, az 1848–1849 után aulikus politikusként komoly pályát befutó férfi, Sopronba készül és így módja nyílik találkozni vele. Ám az újév első napján róla nem ejtett szót. A napló aznapi bejegyzéséből kiderül, hogy a péntekre eső január 1-je Etelka családja számára gyónással vette kezdetét, majd rögtön ezt követően látogatót fogadtak, nevezetesen Sibrikné Felsőbüki Nagy Klárát (Clarie-t), Felsőbüki Nagy Pál, Sopron vármegye többszörös országgyűlési követe testvérét, fiával, Sándorral.

Az udvariassági újévi látogatások sora követte egymást, a vendégek távozása után Etelka és édesanyja több ismerőst is felkerestek, így Benefai Bacsák Franciska bárónőt, báró Buday Ignác feleségét, Etelka barátnőjének, Buday Laurának (Lórinak) édesanyját, sőt viszonozták Sibrikék vizitjét is. Ennek során Etelka naplójában rátért annak elemezésére, hogy a két anya vélhetően szívesen adná áldását arra, ha Sibrik Sándor feleségül venné őt. S itt egy rá olyannyira jellemző fordulattal részletesen kifejtette, hogy miért nem lenne kívánatos számára ez a frigy: Sibrik, minden erénye ellenére, képtelen lenne boldoggá tenni őt, mert nem ér fel hozzá.

Ismét Gyáni Gábort fent idézett írását citálva: „… már szinte rögeszméje a férfi lényének beható vizsgálata, ami azért is fontos számára, mert ezt követően dönthet csupán arról, hogy a szeretet vagy a szerelem illesse meg a maga részéről az illető férfit” (156.). Etelka ezt követően le is írja, hogy képzeli el az ideális férfit, akire maradéktalanul fel akar nézni.

A látogatások azonban nem értek véget, felkeresték Sigray Zsófia (Sophie) grófnőt, báró Hauer József feleségét, Etelka édesanyjának sógornőjét is, akinél ott találták Hauer Klára (Claire) bárónőt, Hornig Henriknét, Etelka édesanyjának testvérét is. A látogatások részleteiről a napló hallgatott, aminthogy, némileg meglepő módon, a születésnap tényéről csak minimális említés szintjén esik benne szó.

A délutáni viziteket az időjárás okán, de legalábbis arra hivatkozva elhalasztották, ám egy színházi este még belefért az aznapi tartalmas programba. Itt azonban Etelkát csalódás érte. Nem az ő páholyukban foglalt ugyanis helyet unokatestvére, báró Baumgarten Mária (Mari), aki Etelka naplójának „fekete dámája”, afféle negatív tükörképe a naplóírónak, és aki Etelkából, bizalmas baráságuk dacára, sokszor váltott ki szikrázó és dühödt indulatot. Ő ugyanis vele ellentétben nem csak álmodozott a „szerelem”ről, hanem szerető volt, vagy ahogy Etelka fogalmazott: „már kétszer volt maitresse”. Mari később Pikéty (Pighetti) Károllyal kötött boldogtalan házasságot kényszerhelyzetben: terhesen ment feleségül a férfihez, akinek aztán két gyermeket szült, mielőtt fiatalon, a harmincas évei közepén, meghalt.

Ezen az estén viszont még Tóth József, az Esterházyak jogtanácsosa és családja (rajta kívül vélhetően felesége, Mártonyi Johanna és talán lányaik, Angélika [Angélique] és Johanna) társaságában figyelte a színházi előadást, ami Etelkát elszomorította.

A naplót Etelka másnap nem folytatta, csak január 6-án, majd 10-én ismét az Augusz iránti parttalan rajongása került az előtérbe:  „Augusz lorgnonjával mindig átnézett. Ha Adéle-lal szólottam, mindenre fülelt; ha Marihoz beszéltem a padocskára, bizonnyal őt átkacsintani láthatám, szóval a legszembetűnőbb volt azon figyelem, mellyel követett. S mily szép ő! Mily virágzó! A legjobb színben. S ezen szemek; a hajlott orr, s a gyönyörű szemöldök. Soha nem találtam még oly szépnek, mint ma. Hazaérve, örömittasan szöktem szobánkba s kiálték Marimhoz: »Ez lesz férjem, és senki más!«”

Ez a nyíltan deklarált szándék azonban dugába dőlt. Etelka végül Szekrényessy József ügyvéddel kötött házasságot, akinek kilenc gyermeket szült, köztük Szekrényessy Kálmánt, aki 1880-ban elsőként úszta át a Balatont Füred és Siófok között.

Slachta Etelka naplóbejegyzése. Sopron, 1841. január 1.

"Péntek, 1-jén. Az apácáknál gyónni voltunk. Ezután hazatérve alig valánk készek a reggelivel, íme jön Sibrikné Sándorral. Anyám mennyit következtetett ezen újévi látogatásból! Valóban csudálandó! Ha tegnap érkezik, holnap visszatér, s meglátogatni mégis akar — csak nem jöhet másnap hajnalán!? Különben mondá, hogy tavaly is meglátogatni szándékozván, fájdalmára tudá meg, hogy beteg valék. Nem maradtak soká, mivel megígértük, a lányokat üdvözölni. Mentünk is Budaynéhoz, innen Sibriknéhoz. Kerevetre ültem Claire mellé; Mari a túlsó félre Sándor mellé. Ő okos, olvasott, s rendkívül jószívű, de emellett elmés ember. Nem lehet éppen gauche-nak (balnak [francia] — itt: esetlennek], sem durvának nevezni, de ő mégsem finom: se nem könnyed társalkodású. Az anyák igen kívánják e frigyet, s Sándor anyja is hinni látszik, hogy most inkább, mint valaha illik hozzá, mivel lármás mulatságokon kevesebb örömet lelni látszom. Azonban mégis csalatkozik. Nékem férjem kelle, kire minden körülményben büszke lehessek — olyan, ki sokkal jelesebb legyen nálamnál, kin semmi pallérozni valót ne találjak, sőt, inkább ő, de finoman, gyöngéden, alig észrevehetően vezéreljen, oktasson engem. Sibrik oly derék ember, ki minden nőt boldogítand, csak engem nem. De valóban szinte udvarolt nékem ma! Innen tante Sophie-hoz mentünk, honnan hazasietvén, már a nálunk ebédelő tante Claire-t leltük. Délután látogatásokat akartunk tenni, de igen mocskosokká olvasztván a napfény az utcák havát, honn maradtunk, míg anyám kényszerítésére vele Rococoba, a meglehetősen mulattatóba mentem. Azonban szívesen töltöttem volna az év első, s így születésem napját övéim körében — de Marinak nem lévén helye páholyunkba, ez Tóthékhoz ment. Tudom ugyan, hogy ezen év, melyben tőle válnom kell, de éppen azért nem akarék éppen ezen ünnepélyes napon, melyet utoljára együtt töltünk, tőle elválni; s mégis úgy történt, mi engem bússá tett, mi nekem fájt!”

(A naplók eredetijét a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára őrzi. A szöveg megjelenési helye: „… kacérkodni fogok vele.” Slachta Etelka soproni úrilány naplója. III. 1840 december–1841 augusztus.  A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta és a mutatókat készítette: Katona Csaba. Győr, 2006.