2013 12 10 kozonsegA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben 2013. december 10-én a fiatal kutatók adtak számot eddigi kutatásaik eredményeiről. Fodor Pál főigazgató nyitotta meg az eseményt, kiemelve, hogy az intézetben nagy hangsúlyt helyeznek az új kutatói generáció munkásságára, a kutatási projektekbe való bevonására, és éppen ezért fontos, hogy a fiatalok bemutatkozhassanak kutatásaikkal az intézet munkatársai előtt.

2013 12 10 PrajdaPrajda Katalin Követjárások a Magyar Királyság és a Firenzei Köztársaság között Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején címmel a témakör nemzetközi és hazai szakirodalmának áttekintése és saját kutatási eredményeinek bemutatása mellett arról is beszélt, milyen új lehetőségei vannak még a téma vizsgálatának. A magyar szakirodalomban E. Kovács Péter és Teke Zsuzsa munkásságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy kutatásaiban maga is a politikatörténet mellett főként a „mindennapi” információkra helyezi a hangsúlyt: a követségek előkészítése, a követek kiválasztásának körülményei és menete, az útvonal, a költségek, logisztika (az utazás, szállás körülményei, kommunikáció), az ajándékozás és a követek feladatai azok a témakörök, amelyek köré kutatásait rendezte. A firenzei levéltárban többéves szisztematikus kutatómunkával feltárta a követjárásokra vonatkozó forrásokat, illetve rábukkant eddig még nem kutatott iratcsoportra is: a firenzei városvezetés üléseinek jegyzőkönyveire, amelyek nagyon sok anyagot tartalmaznak a város diplomáciai ügyeiről. A Magyar Királyságba Firenze sokszor küldött követeket, Nagy Lajoshoz 5, az özvegy Mária királynőhöz és Kis Károlyhoz 1-1, illetve Luxemburgi Zsigmondhoz 5 alkalommal, ezeknek és körülményeiknek részletes feltárásával az előadó az észak-itáliai diplomácia történetét feldolgozó nemzetközi kutatáshoz kapcsolódik. Az előadás második felében több követjárást is részletesen ismertetett az előadó a feltárt források (követjelentések, utasítások, városvezetési jegyzőkönyvek, magánlevelek, útinaplók, számadáskönyvek) tükrében, a kutatás lehetőségeinek és új szempontjainak (commercial diplomacy, social network) bemutatására.

2013 12 10 Mátyás R PMátyás-Rausch Petra A három erdélyi bányaváros (Abrudbánya, Offenbánya és Zalatna) történetének kérdései (1600–1630) címmel az erdélyi ércbányászat történeti elemzését célzó hároméves kutatási projekt eddigi eredményeit tárta a közönség elé. Az Erdélyi-érchegység jó adottságokkal rendelkező terület volt, az ércek felszín közeli elhelyezkedése, a fában gazdag erdők és a vízbőség kedvező környezetet teremtett az ércbányászatra. Az erdélyi fejedelmek legfontosabb jövedelemforrását jelentették az itteni aranybányák. A nagyszebeni kamara legfontosabb beszállítója volt a három város, noha fejlődésük eltérően alakult. A 16. század közepén önálló állammá alakuló Erdély bányászatát az erdélyi fejedelmek tudatosan fejlesztették. Az előadó ismertette a három város történetét a tárgyalt korszakban, a történetüket meghatározó fejedelmi rendelkezéseket, a jogi státuszokat, a hozzájuk tartozó uradalmakat és területüket, a meghatározó bányatulajdonos családokat, a bányászatot irányító és ellenőrző tisztségeket és azok kialakulását. Előadása végén összegezte a további kutatási feladatokat: az egyes bányauradalmak pontos körülhatárolása, a birtokok működésének, a tisztviselők joghatóságának és a szolgáltatásoknak a tisztázása, a termelés körülményeinek felderítése.

2013 12 10 Mihalik BMihalik Béla Az 1674. évi prédikátorper történeti háttere: a „kassai modell” bécsi recepciója címmel disszertációjának egyik fejezetét adta elő, amelyben a protestáns lelkészek elleni per történeti hátterét vizsgálta a szakirodalom eddigi eredményeit – elsősorban Benczédi László, Péter Katalin, Georg Michels munkáit – továbbgondolva. 1673. szeptember 25-én, 32 lutheránus és 1 református egyházférfi beidézésével vette kezdetét a protestáns lelkészek elleni per. Az 1672. évi fölkelés leverése után, Ampringen Gáspár teljhatalmú kormányzó 1673. februári kinevezése nyomán létrejött egy nyolctagú országtanács, mely –többek között – a „rebellió” fő forrásának tartott protestantizmus felszámolását tűzte ki céljául. Már ekkor létezett egy terv a protestáns lelkészek elűzésére a hegyaljai területekről, különösen a szabad királyi városokból, de akár az egész országból is. Májusban az udvarban rendezett konferencia azonban nem engedélyezte a lelkészek kiűzését. Ugyanakkor 1673 augusztusában érseki idézést adtak ki, mely az evangélikus szuperintendensek és a református püspökök mellett számos lelkészt is – összesen 33 főt – a Pozsonyban felállított (vész)törvényszék elé rendelt. Az előadó arra próbált választ adni, hogy mi történhetett májustól augusztusig, ami megváltoztatta az udvar álláspontját annyira, hogy megindultak a perek. A novemberi bécsi udvari konferencián összekapcsolódott az alsó- és felső-magyarországi városok és a lelkészek ügye, és ez szabad utat engedett a lelkészek elleni eljárásokhoz. Az előadó szerint ez tekinthető a per közvetlen előzményének: a városok elleni fellépés és a protestantizmus elleni harc egyesítése változtatta meg az udvar eredetileg engedékenyebb hozzáállását. Az esztergomi érsek 1674 januárjában újabb idézést tett közzé, mely gyakorlatilag válogatás nélkül Pozsonyba rendelte az összes protestáns papot és tanítót, nemcsak a királyi Magyarország, hanem a török Hódoltság területéről is.

2013 12 10 Varga BVarga Bálint A pozitivista paradox: a honfoglalás értelmezései a 19. századi magyarországi történetírásban című előadásának témáját szintén disszertációjának – amely az 1896. évi millenniumi ünnepségek vizsgálata volt a kis- és középméretű városokban – egyik része adta: az ezekben a városokban élő középosztály körében kialakult történelemkép rekonstrukciója a honfoglalás és az államalapítás kérdéseiben. Milyen „múlt” alakult ki az identitás felépítésének korában, milyen egymással versengő „múltajánlatok” léteztek Magyarországon? Elsőként a nemzeti narratívát jellemezte, amelynek főbb elemei a következők voltak: az államalapítás tisztán magyar esemény volt, a magyar katonai, politikai és erkölcsi fölény megnyilvánulása, és a magyarok mint a terület legrégebbi lakosai jelennek meg benne. A nemzeti narratíva számára kihívást jelentettek más elképzelések, pl. a szlovák, amely az idők során a közös múlt képétől egészen a „szláv Árpád” eszméig jutott el. Ebben megjelent a nagymorva dicsőség képe, a szláv nyelv apológiája, végül pedig Árpád mint szlavizált türk, a magyarok őseiként pedig a muszlim besenyők és a kunok. A román narratíva a római–román kontinuitásra épített, Erdélyben a magyar honfoglalás idején román állam létét feltételezte, és a civilizált rómaiakkal a barbár magyarok képét állította szembe. A szászok mint a térség civilizátorai jelenítették meg magukat, akik így lettek a későn jöttekből elsők, Erdélyben – ahol szerintük a magyarok nem is jártak – a civilizáció utolsó bástyáját építették fel a románok felett. Még zsidó narratíva is létezett, miszerint kazár hatásra a magyarok a honfoglalás idejére részben áttértek a judaizmusra, ami indokul, politikai igazolásul szolgálhatott a neológok magyarsághoz történő asszimilációjára. Összegzésként az előadó általános jellegzetességeket sorolt fel a nemzeti narratívákról: a 19. század második felére radikalizálódtak, komoly tényezőként jelent meg bennük az elsőség igénye, illetve az elsőségből fakadó felsőbbség igénye, és mindegyikben előfordult valamilyen üdvtörténet: egy valamikori aranykor képe, majd az azutáni hibák és bűnök miatti csapások – mint büntetés – megjelenése (általában a másik nép formájában), valamint a bűnhődés után az eljövendő fejlődés lehetősége.

2013 12 10 KlesteniczKlestenitz Tibor Vidéki katolikus nagygyűlések Magyarországon, 1893–94 címmel tartott előadást. Magyarországon a 19. század végén az egyházpolitikai küzdelem kiváltó oka a különlegesen bonyolult családjogi kérdések szabályozása volt. Az egyházpolitikai küzdelemben a katolikusok nagy súlyt fektettek a hívek véleményének nyilvános kifejezésére, a nagygyűlésekkel a katolikus társadalom szolidaritását kívánták kifejezni. A szervezést egyházi testületek végezték, a helyi hívő közösség mobilizálásával, és mindezekről a katolikus sajtóban részletesen hírt adtak. A gyűlések programja eléggé egységes volt, mise, majd a gyűlés leglátványosabb része, a felvonulás következett, amely a közterek szimbolikus elfoglalásának szándékát mutatta. A liberális közéletben újdonságnak számított a papság szervezkedése, a sajtó gyakran támadta a rendezvényeket olyan vádakkal, hogy tanulatlan tömegeket vonultatnak fel, ultramontán nézeteket terjesztenek, és a tömegrendezvények rendbontásba fordulhatnak. A katolikus sajtó természetesen ünnepelte az eseményeket, és örömmel nyugtázta, hogy a liberális félelmek a rendbontásról nem igazolódtak be, sőt utólag a liberális sajtóban is méltatások jelentek meg a rendben, fegyelmezetten, békésen felvonuló tömegekről. A résztvevők létszáma folyamatosan nőtt, 5–6–8–10 ezer főre. A gyűléseket már a modernitás eszközeként használta fel érdekérvényesítésre és politikai célok elérésére a katolikus egyház is, az addigi főként kulisszák mögötti politizálás helyett, illetve mellett. Az előadás absztraktja itt olvasható.

2013 12 10 TurbuczTurbucz Dávid Kultuszépítés filmvásznon címmel a filmnek a Horthy-kultuszban játszott szerepéről tartott előadást. A korszakban Magyarországon uralkodó nézet szerint a propagandának a sajtó a leghatékonyabb eszköze, így a film szerepe a Horthy-kultuszban eléggé korlátozott maradt. A filmhíradók átlagosan 10-15 percben, több különálló hírt tartalmaztak. Az előadó által végigvizsgált filmhíradókban 350 bejátszásban volt látható Horthy Miklós, ebből 81 alkalom kapcsolható a kultusz jelenségeihez. (A Filmhíradók Online weboldala az 1931 és 1943 közötti időszak Magyar Világhíradóinak több mint 5000 hangos filmhírét mutatja be.) Eszerint évente kb. három, 1938 után hét kultikus tartalmú bejátszás volt látható Horthyról. A hírek között szerepeltek híradások külföldi útjairól, revíziós bevonulásokról, közszerepléseiről, vitézavatásokról, családi eseményekről, személyéhez kötődő évfordulókról. Az előadó bemutatta, hogy a Horthyhoz köthető híreket hogyan kategorizálta hosszuk, az alájátszott zene, a narrációk hossza és üzenete szempontjából, valamint hogy mennyiben készültek közeli képek Horthyról, voltak-e a múltból bejátszások, mutatták-e az ünneplő vagy éppen a Horthy nevét skandáló tömeget. Az előadás végén illusztrálta is az elmondottakat olyan filmrészletekkel, amelyekben Horthy feltűnik néhány percre, elemezte a motívumokat és szimbólumokat, hogy azok milyen üzenetet közvetítettek a korabeli közönség számára.

Farkas Ildikó