Sztmarton Borito1 kicsiAz MTA BTK Történettudományi Intézet gondozásában és a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. támogatásával megjelent a Via Sancti Martini – Szent Márton útjai térben és időben című kötet. A 376 oldalas, színes és fekete-fehér képekkel illusztrált konferenciakötetet Tóth Ferenc, intézetünk tudmányos tanácsadója és Zágorhidi Czigány Balázs, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény vezetője szerkesztette. Fodor Pál, intézetünk igazgatója Előszava itt olvasható, a szerkesztők bevezető sorai pedig itt. A Tartalomjegyzék itt tekinthető meg. A tanulmánykötet dedikálással egybekötött bemutatója 2016. december 8-án (csütörtökön) 17:00 órakor lesz a Penna Bölcsész Könyvesboltban. A kötetet intézetünk tudományos munktatársa, Katona Csaba mutatja be, majd a szerkesztőkkel beszélget a kötetről. A Szent Márton-emlékév kapcsán itt lehet tájékozódni.

A kötet ára 3990 Ft. Megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53., I. emelet 57., munkanapokon 9.00–12.00 óráig) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13 és 17 óra között, tel.: 06 30 203 1769, e-mail: ) vagy megrendelhető a e-mail-címen, illetve a 224–6700/624, 626-os telefonszámon. A kötetet a kiadón kívül partnereinknél vásárolhatja meg.