+36 1 224 6755    tti.titkarsag@btk.mta.hu

ostortenet rovasiras 009Az MTA BTK Magyar őstörténeti témacsoportja a Történettudományi Intézet tanácstermében 2012. június 14-én tartotta ülését a székely írásról. Az első előadó, Sándor Klára így fogalmazta meg az ülés fontosságát: a székely írás napjaink egyik legmegosztóbb közéleti témája: a nagy többség politikai szimpátia alapján dönti el, hogyan viszonyul hozzá. Vannak, akik a negyvenezer éves magyar múlt cáfolhatatlan bizonyítékának tartják, mások úgy hiszik, hogy nem is létezett, kitaláció az egész – mindeközben meglehetősen kevés megbízható információ érhető el az írással kapcsolatban. Mindez részben a székely írás kutatásának történetével magyarázható: az írást mindig gyanakvás övezte, s néhány intenzívebb kutatási korszaktól eltekintve jórészt két-három kutató foglalkozott vele, az utolsó, tudományos értelemben komolyan vehető összegző emlékkiadás 1915-ből származik. Azóta az írás belső történetének visszakövetésében is lépkedtünk előre, sok új emlék került elő a két háború között és az utóbbi évtizedekben szintén; sokkal több emlékét ismerjük azoknak a kelet-európai írásoknak is, amelyek vélhetően a székely írás közelebbi-távolabbi családját jelentik. Mindez szükségessé teszi, hogy a tudományosság komolyan foglalkozzon a székely írás témájával.

Sándor Klára: Koholmány vagy ősi örökség? A székely írás Kézaitól napjainkig

ostortenet rovasiras 010ostortenet rovasiras 016Az előadás a székely írással kapcsolatos legfontosabb kérdésköröket tekintette át: sajátosságait, emlékcsoportjait, használattörténeti fordulópontjait, kutatásának történetét és föltételezett kapcsolatait.

Sándor Klára előadását annak magyarázatával kezdte, miért székely és miért (nem) rovásírásról van szó. A székely eredet nyilvánvaló: csak Székelyföldről vannak ilyen írásos emlékeink. Ugyanakkor az előadó a „rovás” jelzőt nem érzi indokoltnak, egyrészt mert nem maradt fenn semmilyen fába vésett emléke az írásnak, de főként azért, mert a terminus egyre inkább azt sugallja, mintha a „rovás” valami külön írástípus volna, sőt mintha minden, amit a laikusok „rovásírásnak” neveznek el, genetikai kapcsolatban állnának egymással. Így az előadó következetesen a „székely írás” megnevezést használta. Az írás jellemzője, hogy jobbról balra halad, eredetileg csak a szóvégi és a hosszú magánhangzókat jelölte, nem kettőzte a mássalhangzókat, egy betű egy hangot jelöl, s a betűket a magyar fonetizmushoz illesztették. Bemutatta a fontos feliratos emlékeket, azok lelőhelyét, korát, olvasatát (ha sikerült megfejteni), és a helyszín bemutatásával, az esetlegesen a feliraton szereplő személyek lehetséges beazonosításával a hátteret is megrajzolta a székely írás eddig fellelt emlékeinél. Vargyas, Karácsonyfalva, Székelydálya, Derzs, Gelence, Kilyén, Csíkszentmihály, Bögöz a korai (13–15. századi, korai 16. századi) emlékek színhelyei (Udvarhelyszék települései), mindegyik esetében a régi Árpád-kori, illetve annak 15. századi átalakításával létrejött templomokban akadtak kőbe vésett, karcolt, esetleg rajzolt székely írásos feliratokra, amelyek legtöbbször a pap vagy a készítő mester nevét tartalmazták. (Ez egyben megcáfolja azt a vélekedést, miszerint a székely írást a kereszténység üldözte volna.) Későbbi emlékek láthatók Dálnokon, Berekeresztúron, Énlakán, talán Alsószentmihályon. A székely írás leghosszabb emléke (egy naptár) Szárhegyről származik, ott másolhatta a polihisztor bolognai tudós, Luigi Ferdinando Marsigli 1690-ben (és így került Bolognába, mivel gazdag hagyatékát a városnak ajándékozta). Az előadó szerint Marsigli valószínűleg kéziratról másolta a naptárt (és nem egy „boton” találta, ahogyan ő elmesélte az esetet). A székely írásos szöveg egy 15. századi ferences magyar naptárt tartalmazott, emellett ábécét és íráspróbákat, ezek valószínűleg jóval későbbiek, és forrásuk nem azonos a naptár forrásával. Valószínűleg Kájoni János ferences szerzetesnek is van köze ezekhez az anyagokhoz, ő élete végéig Szárhegyen volt házfőnök, és 1673-ban két ábécét is lejegyzett a székely írásról (ebből az egyik a Telegdi-féle 1598-as).

Egyéb érvek mellett legfőképpen a korai (13–14. századi) emlékek bizonyítják, hogy – bizonyos vélekedésekkel ellentétben – a székely írás nem a humanisták „koholmánya” volt. Az viszont igaz, hogy Mátyás udvarában „divatja” lett a székely írásnak, és ezt egyértelműen valamiféle identitásteremtés ösztönözte. Történetírója, Thuróczy sok elemet átvett Kézai krónikájából, akiről úgy tartják, először említette meg a székely írást. Kézai azonban csak annyit írt, a székelyek „a blakokkal keveredve azok betűit használják”, tehát csak valószínű, hogy a ma székely ábécének ismert betűket említette, Thuróczy viszont már bizonyosan erről az írásról írta, hogy a székelyek a hunok leszármazottai, nem keveredtek másokkal, még nem felejtették el a szkíta betűket, és írásukat botokra vésik. A későbbi krónikák és feljegyzések mindegyike, amely említette a székely írást (Bonfini, Oláh Miklós, Székely István, Verancsics Antal), kisebb-nagyobb átalakításokkal, de lényegében ezt vette át.

A székely írás a későbbiekben is elsősorban identitásjelölő és a tudást fölmutató kuriózum volt. Így jelent meg a templomfeliratokon, a peregrinusok emlékkönyveiben, ilyen értelemben és célzattal került be a 17–18. századi tudományosságba, ezért szándékozták elterjeszteni ábécékkel, ezért szorgalmazták iskolai oktatását.

ostortenet rovasiras 039Előadása végén Sándor Klára összegezte a székely írás lehetséges elterjedtségét. Mivel eddig csak kevés emléke került elő, az is templomokban, ábécékben, a peregrinusok műveltségjelzéseként, illetve időnként még titkosírásként is, feltételezése szerint nem lehetett olyan elterjedt, mint azt sokan hinni szeretnék. Tévedés viszont az az akadémiai körökben, tudományos könyvekben is újra megjelenő – már 1888-ból ismeretes – nézet, hogy a székely írás egésze a humanisták találmánya volna. A székely írás valószínűleg a különféle török népek által használt, Kelet-Európából nagy számban előkerült írásokkal volt közelebbi kapcsolatban, de a kapcsolatok földerítése még további feladat – ehhez tisztázni kell először a székely írás történeti rétegződését is.

A székely írás művelődéstörténeti vonatkozásai szorosan összefüggenek a magyar identitástudat alakításának történetével, a hun hagyománnyal, és rendkívül gazdag művelődéstörténeti háttérbe ágyazódnak a humanizmustól a peregrináción át a székelyföldi templomokban megjelenő feliratokig – ezek a fejezetek most lényegében hiányoznak a magyar kultúra történetéből. Ugyanakkor a székely írás az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb szerepet kap a nemzeti szimbólumok között, de éppen ebből következően könnyen áldozatául eshet a politikai polarizációnak. Ennek megelőzése a magyar tudományosság feladata. Az, hogy a székely írás a magyar identitástudat része, nem új keletű jelenség (éppen ezt mutatta be az előadás), identitásjelző szerepének átalakulásaival, jelenlegi használatának antropológiai vonatkozásaival is foglalkoznia kell a tudományos kutatásnak.

Benkő Elek: A székely írás legújabb emlékei. A kutatás elmúlt negyedszázada

ostortenet rovasiras 037ostortenet rovasiras 032nyilatkozatAz elmúlt évtizedekben a székely (rovás)írással készült középkori, kora újkori feliratok száma jelentősen megnőtt a Székelyföld középkori eredetű egyházi épületeinek javítása, illetve falképeinek feltárása nyomán. A valóban korai (13–14. századi) új leletek fényében ma már bizonyossá vált, hogy ez az írás nem a reneszánsz korában, humanista invencióként keletkezett, használata és formálódása azonban nem választható el egy viszonylag szűk írástudó réteg tevékenységétől. A feliratok pontosabb keltezéséhez, állításuk körülményeihez a régészeti-műemléki vizsgálatok és a még távolról sem teljes körű történeti-epigráfiai kutatások fontos új megállapításokkal szolgálhatnak. Az emlékek tudományos igényű, korpusszerű összegyűjtése időszerű feladat, ez azonban csak több tudományág folyamatos együttműködése révén lehetséges.

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6755

E-mail

tti.titkarsag@btk.mta.hu