KvarIntézetünk és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közötti együttműködés keretében 2019. május 31-én és június 1-jén intézetünk igazgatója, Molnár Antal, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet igazgatója, Mikó Árpád és intézetünk tudományos munkatársa, Jakó Klára Kolozsváron jártak. Az esemény képgalériája itt tekinthető meg.

BLA Clio Intézet előadásokkal egybekötött vitaestet rendzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Magyarország 1944. évi német megszállásával kapcsolatosan. Ennek egyik résztvevője az Indiana University professzora, intézetünk tudományos tanácsadója Borhi László volt. Az eseményről itt olvasható részletes beszámoló.

DSC00176Intézetünk tudományos tanácsadója, Tóth Ferenc 2019. április 29-én előadást tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály és Kolozsvári Akadémiai Bizottság Irodalomtudományi Szakbizottsága felolvasóülésén. Az előadás keretében bemutatta Ibrahim Müteferrika kolozsvári születésű oszmán diplomata és reformer életével és munkásságával kapcsolatos újabb kutatásait és a szerző katonai és politikai értekezése közelmúltban megjelent új francia kiadását. Az előadásról az Erdélyi Krónikában megjelent beszámolót itt lehet elolvasni.

UNKP Bolyaiplusz eloadas1Intézetünk tudományos munkatársa, Paksa Rudolf 2019. május 6-án A Tanácsköztársaság helye a 20. századi magyar politikai rendszerek között címmel tartott előadást az egri Eszterházy Károly Egyetem évzáró ÚNKP-konferenciáján. Paksa Rudolf az idei tanávben az Új Nemzeti Kiválóság Program Bolyai+ ösztöndíja keretében volt óraadó oktató az egri egyetemen.

refo500-logo