mindenki akademiaja bA Magyar Tudomány Napja alkalmából a közszolgálati televízió Mindenki Akadémiája című sorozatában több alkalommal lesz látható Fónagy Zoltán előadása. Intézetünk főmunkatársa azzal a – a történeti bulvárban száz éve kerengő – gyanúsítással foglalkozik, miszerint Széchenyi István gróf valójában nem teljesítette vállalását, amellyel az Akadémia alapítójaként egycsapásra óriási ismertséget és közéleti tekintélyt szerzett. Az előadás először 2017. október 3-án (pénteken) volt látható az M5 csatornán, a következő napokban pedig többször megismétli a Duna, illetve a Duna World is. A felvétel megtekinthető itt.