20181107 1935062018. november 7-én került sor Párizsban, a Párizsi Magyar Intézetben több, intézetünk gondozásában megjelent kötet bemutatójára és az ehhez kapcsolódó tudományos előadásokra. A tanácskozás Pálvölgyi Balázs igazgató-helyettes köszöntője után Martin Motte, a Sorbonne Egyetemen működő Ecole Pratique des Hautes Etudes professzora előadásával folytatódott, aki összefoglalta Raimondo Montecuccoli és Ibrahim Müteferrika katonai gondolkodásának jelentőségét és bemutatta a két, intézetünk tudományos tanácsadója, Tóth Ferenc által szerkesztett új kötetet.

Ezt követően Laurent Jalabert, a Nancy-i Egyetem habilitált docense és Tóth Ferenc közösen idézték fel Lotaringiai V. Károly herceg emlékét, két általuk kiadott új kötet bemutatásával. Ezután Marie-Françoise Saudraix, a Sorbonne docense beszélt az 1664. évi magyarországi hadjárat eseményeiről a nemrég megjelent többnyelvű című konferenciakötet bemutatása során.

DSC 1807Tóth Ferenc röviddel ezután, 2018. november 16-án előadást tartott az Académie des sciences, arts & belles lettres de Touraine legújabb felolvasóülésén Tours-ban. Bemutatta az 1664. évi magyarországi hadjárat francia részvevőivel kapcsolatos újabb kutatásait, illetve felidézte a Tours-i François Rabelais Egyetemen doktorált kiváló magyar történész, Sahin-Tóth Péter (1965–2004) emlékét, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi török háborúkban résztvevő franciák tevékenységének kutatása terén.