borhi borito1 jpeg kicsi2015. július 10-én került sor intézetünk tudományos főmunkatársa, Borhi László Nagyhatalmi érdekek hálójában. Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig című könyvének bemutatójára. A kötetet intézetünk és az Osiris Kiadó közös kiadásban jelentette meg.

Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója köszöntötte a szerzőt, aki már sok éve az Indiana Egyetem (Bloomington) professzora (1997, 1999–2000, 2005–2006, 2010-től folyamatosan), és így az Egyesült Államokban kutatja az amerikai diplomáciai, külügyi iratok, dokumentumok segítségével az amerikai külpolitika alakulását Magyarország és a kelet-európai térség országainak viszonylatában a 20. század második felében. Mivel csak nyaranta tartózkodik itthon, ezért lehetett új könyvének bemutatóját most megtartani, amire a rövid szervezés ellenére népes közönség érkezett. Fodor Pál hangsúlyozta, hogy Borhi könyve – amely három éve megvédett nagydoktori disszertációjának némileg átdolgozott változata – a feltárt új forrásoknak köszönhetően új megközelítéssel új megállapításokat tartalmaz, amelyek alapvetően változtatják meg Magyarország 20. századi történelméről kialakult nézeteinket. Jelen a kötetnek az előzménye Borhi terjedelmes bevezető tanulmánnyal ellátott dokumentumgyűjteménye (Magyar–amerikai kapcsolatok, 1945–1989. Források. Bp., MTA Történettudományi Intézete, 2009.) volt, amelyet még a TTI előző igazgatója, Glatz Ferenc által elindított „Magyarország a szovjet zónában és a rendszerváltásban” sorozat részeként adott ki a TTI.
A könyvet Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója mutatta be. Borhi László könyve része a TTI-ben régóta folyó nagyszabású kutatási projektnek, amely Magyarország 20. századi külkapcsolatait forrásfeltáró és dokumentumközlő kutatásokkal vizsgálja. Gyarmati György kiemelte, hogy a kötet címe erősen behatároló, hiszen Magyarország és az Egyesült Államok államközi kapcsolatait tekinti át, de még így is óriási mennyiségű anyag található benne. 12 fejezetben, 88 alfejezetben, kronologikus rendben, azon belül tematikus elrendezésben (43 tárgykörbe rendezve) klasszikus történeti feldolgozást olvashatunk. A szövegben 1644 lábjegyzet szerepel, ebből mintegy 500 könyvészeti adat, a többi több mint ezer saját levéltári kutatásokon alapuló hivatkozás, amelynek csak egyharmada magyar levéltári anyag, és több mint kétharmada amerikai forrás, Borhi László közel két évtizedes kutatómunkájának eredménye. Ezt a hatalmas anyagot a szerző biztos kézzel uralja, szigorú szelektálással nagyon fegyelmezett szöveget alkotott, amelyben még egy félmondatnyi üresjárat sincs. Borhi mindvégig érzékelteti a politikai realitásokat, Magyarország alárendelt helyzetét a nagyhatalmak között. Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát a világpolitika, főként a Szovjetunió és a szovjet–amerikai reláció viszonylatában vizsgálja, amelyből nagyon sok információ kiderül Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatáról is. Borhi a magyar–amerikai viszonyt a kelet-európai csatlós államok relációjában helyezi el, bemutatva az USA kapcsolati preferenciáit ebben a térségben.  Folyamatosan kitér a „nyilvános” és a „nem nyilvános” amerikai külpolitikai megnyilvánulások közötti különbségre, az államközi kapcsolatok dokumentumai közé helyezve a „belső használatra” szánt megjegyzéseket. Mindebből látható többek között az irányvonal alakulása, a döntési folyamat mechanizmusa, a különböző pólusok (Külügyminisztérium, elnöki tanácsadók, CIA) eltérő véleménye, és mindezzel szemben az amerikai média által sugárzott üzenetek különbsége is. Látható az amerikai külpolitikai gondolkodás vezérfonala, a biztonság és stabilitás kérdése is: az 1960-as évektől az amerikai vezetés nemcsak tudomásul vette a kelet-európai térség szovjet alávetettségét, de gyakorlatilag ezt hasznosnak is vélte, hiszen nézetük szerint ez stabilizálta a térséget, megakadályozva a konfliktusok kialakulását. Borhi folyamatosan egyetemes történeti viszonylatban láttatja témáját. Az 1989–1990-ben zajló folyamatok gyakorlatilag az 1945 utáni történések inverzeként értelmezhetőek. Sem 1945-ben, sem 1989-ben nem volt nagyhatalmi megegyezés vagy egyfajta amerikai „forgatókönyv” az eseményekre, amelyek nem megtervezett történeti folyamatok voltak. A rendszerváltást az USA nem hogy bátorította, hanem inkább lassítani akarta, mert a térség destabilizálódásától tartott. A magyar és lengyel események 1989–1990-ben messze túlhaladták nemcsak a szovjet, hanem az amerikai szándékot és elképzelést is. Az amerikai (és nyugat-európai) vezetés legfeljebb egy megreformált, kissé demokratikusabb rendszert képzelt el Kelet-Európában a reformkommunisták vezetésével.
Borhi László elmondta, hogy a kutatásai során feltárt amerikai források megváltoztatták addigi nézeteit a nagypolitikáról, az amerikai politikáról, és Magyarország 20. századi szerepéről és helyzetéről is. Kiderült számára, hogy amerikai diplomáciai és politikai iratok között a magyar történelemről perdöntő források találhatóak. Ezek különösen fontosak és az eddigi nézeteket nem alátámasztó tényeket tartalmaznak az 1943–1944 közötti magyar háborús kiugrási kísérlettel, a háború utáni kelet-európai szovjetizálással, 1956-tal, a kelet-európai szovjet tömbbel szemben tanúsított amerikai irányvonallal és a kelet-európai rendszerváltással kapcsolatban. 1943 és 1989 között Magyarország helyét a nemzetközi térben nem saját külpolitikája, hanem a nagyhatalmi politika döntötte el. A sokak által szívesen használt mozgástér–kényszerpálya paradigma félrevezető, mert azt sugallja, hogy a magyar külpolitikának volt valamennyi befolyása az ország sorsának alakulására, holott sokkal inkább az európai hegemóniáért folytatott hatalmi küzdelem függvénye döntötte el Kelet-Európa egészének helyét a nemzetközi térben. A kiugrási kísérlettel kapcsolatban Borhi hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak már 1943 őszén az állt érdekében, hogy Magyarországot megszállják a németek, hiszen kitűzték a partraszállás helyét, és egy újabb front megnyitása Közép-Európa területén jelentős német haderőt vonhatott el a nyugati frontról, ezzel is megkönnyítve az amerikai csapatok tervezett európai partraszállását. A magyar kiugrási kísérlet sikertelensége tehát nem a magyar fél hibájából elszalasztott lehetőség volt, hanem a szövetségesek katonai érdeke. Kelet-Európa háború utáni szovjetizálása a Szovjetunió birodalmi terjeszkedésének része volt, katonai és gazdasági behatolása egy számára biztonságpolitikailag fontos térségbe, amiben az ideológiának nem volt akkora szerepe, mint azt feltételezték. Ekkortól lett a Szovjetunió globális nagyhatalom. Borhi véleménye szerint át kell gondolni az 1956 utáni magyar–amerikai viszonyról kialakult nézeteinket is. Nagyon fontos kérdésnek tartja a rendszerváltás történetének újraértékelését is. A köztudatban elterjedt, hogy 1989 decemberében Máltán a szovjet–amerikai csúcstalálkozón Gorbacsov és Bush megegyezett a világ „újrafelosztásában”, azaz a rendszerváltás a nagyhatalmak megállapodásának köszönhetően mehetett végbe. Borhi László kutatásai alapján határozottan állítja: az 1989–1990 közötti évek eseményei nem szándékolt lépések kumulatív összességeként nem várt eredménnyel jártak. Ezt a folyamatot a nagyhatalmak nem hogy nem támogatták, hanem egyenesen fékezni és gátolni igyekeztek jó ideig. A kelet-európai változások veszélyesnek tűntek, az akkori stabilitás felborítását jelentették, és a félelmek szerint akár még háborús helyzethez is vezethettek volna. Borhi úgy véli, a kelet-európai rendszerváltás azt a valóban ritka és kivételes történelmi helyzetet valósította meg, amikor belső folyamatok is okozhatják a nemzetközi tér átrendeződését. A teljes átalakítás folyamata Magyarországról és Lengyelországból indult, amit eredetileg senki nem akart sem Nyugaton, sem a Szovjetunióban – ebben a kérdésben volt először konszenzus 1945 óta a két nagyhatalom (USA és Szovjetunió) között. A kelet-európai átalakulás valójában kicsi lépések sorozatának nem szándékolt következménye volt. (Borhi László ezzel foglalkozó TTI előadásáról készült beszámoló itt olvasható: http://www.tti.hu/esemenyek/1573-borhi-laszlo-eloadasa-a-rendszervaltas-es-a-nagyhatalmak-viszonyarol.html)


Farkas Ildikó