MB megh2018. június 7-én, a 89. Ünnepi Könyvhét rendezvényeként került sor Egerben, az Érseki Palotában kettő könyvbemutatóra, ahol a megjelenteket Ternyák Csaba egri érsek köszöntötte. A 2015. és 2016. évi egri egyháztörténeti konferenciák előadásaiból megjelent Fejezetek az ezer éves Egri Egyházmegye történetéből című kötetben több korábbi és jelenlegi kollégánk (Bárány Zsófia, Klestenitz Tibor, Mihalik Béla) tanulmánya is megjelent.

A kötetről Gárdonyi Máté egyháztörténész, siófok-kiliti plébános, a Veszprémi Hittudományi Főiskola tanára írt ismertetőt, amelyet távollétében Buda Péter, az egri Érseki Papnevelő Intézet rektora olvasott fel. A rendezvény keretében mutatták be Intézetünk tudományos munkatársának, Mihalik Bélának tavaly megjelent Papok, polgárok, konvertiták. Katolikus megújulás az egri egyházmegyében (1670–1699) című kötetét is. A könyvet Forgó András, a Pécsi Tudományegyetem docense ismertette a nagy számban megjelent közönség számára. A rendezvényhez kapcsolódóan Mihalik Bélával a Szent István Rádió készített beszélgetést, amely itt hallgatható meg (47:25-től).