ii lajos 1024x575Magyarország egyik vezető hírportálja, a 24.hu a 2018. évi magyar tudományos eredmények közül „az év régészeti áttörésének” nevezte a mohácsi csata centrumának azonosítását. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk tudományos tanácsadója, Fodor Pál és a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Pap Norbert vezetésével dolgozó kutatócsoport (Gyenizse Péter, Kitanics Máté, Szalai Gábor, Hancz Erika) munkája legutóbb a 2015-ös év hasonló értékelésénél – amikor Szulejmán sírkomplexumának lokalizálása és feltárása zajlott – került a legfőbb régészeti szenzációk közé.

SzLA homogén nemzetállam kialakítására tett kísérleteknek Csehszlovákiában is több szakasza volt. Ezeket az adott ország területén élő kisebbségek létszáma, a világháborúkat lezáró béketárgyalások és diktátumok, majd a a kommunista hatalomátvétel és a hatalomgyakorlási mechanizmusok határozták meg. A Transindexnek erről nyilatkozott 2018. december 27-én Szarka László, intézetünk tudományos főmunkatársa, témacsoport-vezetője, az első világháborús OTKA-kutatócsoport vezetője.  A multietnikus nemzetállam: cseh és szlovák két jó barát? címmel megjelent írás teljes egészében itt olvasható.

VSzIntézetünk tudományos munkatársa, Varga Szabolcs 2018. november 15-én előadást tartott Szigetváron a Fejezetek a magyar hadtörténelem évszázadaiból című konferencián Szulejmán szultán utolsó magyarországi hadjáratának okairól. Az ez alkalommal vele készült interjú teljes szövegében itt olvasható az Origón.

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata