Nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását az akadémiai kutatóintézetek helyzetével kapcsolatosan számos intézmény, testület, szervezet határon innen és túl egyaránt, amit ezúton is nagyon köszönünk! A szolidaritási nyilatkozatok ide kattintva érhetőek el.

SzulA Magyar Nemzet Online 2016. március 19-i számában jelent meg Lakner Dávid írása Történelmet hamisít a Szulejmán, de imádják a magyarok címmel a Szulejmán című sorozat kapcsán. Az írásban Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, intézetünk igazgatója és Csaplár-Degovics Krisztián, intézetünk tudományos főmunkatársa szólalt meg történész szakértőként. A teljes cikk itt olvasható.

idorosta2016. február 27-én Turbucz Dávid, intézetünk tudományos munkatársa volt az Időrosta című történelmi műsor vendége az Echo TV-ben. Az adásban, amelynek felvétele itt tekinthető meg, a két világháború közötti időszak Horthy-kultuszáról esett szó.

csukovits eniko interju 2016 1Csukovits Enikő, intézetünk tudományos tanácsadója adott nyilatkozatot az Újkor.hu. A velünk élő történelem főszerkesztőjének, Szőts Zoltán Oszkárnak a múlt év végén megjelent Magyarországról és a magyarokról – Nyugat-Európa magyar-képe a középkorban című könyve kapcsán. A riport teljes egészében itt olvasható el.

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata