Nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását az akadémiai kutatóintézetek helyzetével kapcsolatosan számos intézmény, testület, szervezet határon innen és túl egyaránt, amit ezúton is nagyon köszönünk! A szolidaritási nyilatkozatok ide kattintva érhetőek el.

SzLA homogén nemzetállam kialakítására tett kísérleteknek Csehszlovákiában is több szakasza volt. Ezeket az adott ország területén élő kisebbségek létszáma, a világháborúkat lezáró béketárgyalások és diktátumok, majd a a kommunista hatalomátvétel és a hatalomgyakorlási mechanizmusok határozták meg. A Transindexnek erről nyilatkozott 2018. december 27-én Szarka László, intézetünk tudományos főmunkatársa, témacsoport-vezetője, az első világháborús OTKA-kutatócsoport vezetője.  A multietnikus nemzetállam: cseh és szlovák két jó barát? címmel megjelent írás teljes egészében itt olvasható.

VSzIntézetünk tudományos munkatársa, Varga Szabolcs 2018. november 15-én előadást tartott Szigetváron a Fejezetek a magyar hadtörténelem évszázadaiból című konferencián Szulejmán szultán utolsó magyarországi hadjáratának okairól. Az ez alkalommal vele készült interjú teljes szövegében itt olvasható az Origón.

DSC053982018. december 5-én intézetünk tudományos munkatársa, Seres Attila volt a vendége a Karc FM Farkasverem című magazinműsorának. A beszélgetés témája az az 1956. évi magyar forradalom litvániai hatása és visszhangja volt. A felvétel 2018. december 9-én került adásba. A felvételt itt lehet meghallgatni.

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata