A bor a város aranya

Skorka logoA Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának októberi számában Kolláth Ágnes A bor a város aranya című írását közöljük.

A bor a város aranya
Szőlő- és borkultúra Székesfehérváron a középkorban és a kora újkorban

koll 1 kepHa a középkori italfogyasztási szokásokra gondolunk, többségünk előtt valószínűleg hatalmas lakomák sejlenek fel, méretes sültekkel és bőven folyó borral. Eszünkbe juthat az a közkeletű vélekedés is, hogy ebben az időszakban az emberek mindennapi italként inkább bort fogyasztottak, mivel a víz a kriminális köztisztasági állapotok miatt gyakran ihatatlan volt. Való igaz, hogy középkori városi lelőhelyeken – még a budai várban is – gyakran egymás közvetlen közelében tárták fel a régészek a kutakat és az emésztőgödröket. Emellett az olyan, erősen szennyező iparágak képviselői, mint például a cserzővargák, a kelmefestők vagy a fazekasok, munkájuk igényeiből adódóan nagy előszeretettel települtek a természetes vizek közelébe.

koll 2 kepÉrthető tehát, hogy a kor embere, ha tehette, más alternatívát keresett szomja oltására, és ez elsősorban a bor volt, ugyanis ezt az italt lehetett legjobban szállítani és eltartani. E tényezőknek köszönhetően a középkorban fizetőeszközként is szolgált, a városok és polgáraik pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy „borforrás”-hoz jussanak. Ideális esetben a település határában bőséges, szőlőtermesztésre alkalmas terület állt rendelkezésre, mint például Sopron, Buda vagy Pécs esetében. Az ebből a szempontból kevésbé szerencsés szegediek azonban például a tiszai vízi úton könnyen elérhető szerémségi borok kereskedelmében vettek részt, míg más városok, mint például Kassa, a nem túl nagy távolságra lévő, szőlőtermesztésre alkalmas Hegyalján tettek szert birtokokra.

Vajon, a síkvidéki, mocsaras fekvésű, hajózható folyókkal nem rendelkező Székesfehérvár lakossága miként szerezte be e létfontosságú árucikket?

koll 3 kepA polgárok először is igyekeztek kihasználni a táj szerény adottságait. A város szőlőtermelésének túlnyomó része egészen a 19. századi filoxéra-vészig – amikor a gazdák kénytelenek voltak betelepíteni a kártevő számára kevésbé élhető, a település déli-délnyugati oldalán húzódó homokdombokat is – egyértelműen a mai Székesfehérvár legkeletibb külvárosait alkotó Öreghegyre és Ráchegyre koncentrálódott, melyek a Velencei-dombság legszélső nyúlványai. Elsőként egy 1298-as határjárásban azonosítható egyértelműen ez a környék, ahol Nova Villa városrész polgárainak szőlői feküdtek, melyek Novaj (a mai várostól közvetlenül keletre fekvő Kisfalud előzménye) nyugati határánál értek véget.

koll 4 kepEttől kezdve a késő középkorban és a kora újkorban is folyamatosan adatolható, hogy a polgároknak a város határain belüli szőlőbirtokai itt terültek el. Különösen szemléletes erre nézve Evlia Cselebi török utazó leírása, aki 1664-ben látogatott az akkor már 1543 óta török uralom alatt álló városba. Megemlékezett a gyümölcs ízletességéről, a szőlőskertek „egy ágyúlövésre való távolságáról”, és arról, hogy a lakóknak emiatt nagy gondot okozott a szükséges munkák elvégzése, mivel a környéken portyázó ellenség gyakran rájuk tört. koll 5 kepVédelmükre (és egyben a városi védműrendszer legkülső elemeiként) Kara Murteza budai pasa, majd Hadzsi Musztafa fehérvári szandzsákbég egy-egy tornyot építettek. Ez a kora újkori forrás jól mutatja, hogy a fehérváriak lehetőségei szőlőtermesztés szempontjából korlátozottak voltak, hiszen az egyébként az oszmán hódoltság alatt teljesen kicserélődött lakosság vállalta, hogy az állandó fenyegetettség ellenére folytatja az erődített településtől széles, ingoványos sávval elválasztott dombok művelését. Ugyanakkor maga az Öreghegy egészen a 20. századig nem települt be intenzíven, aminek okát feltehetően földrajzi adottságaiban, főként a friss víz hiányában kereshetjük. Jelen ismereteink alapján a terület régészeti lelőhelyekben kifejezetten szegény, és azok csaknem mindegyike a késő középkorra vagy a kora újkorra keltezhető. koll 6 kepA fentebb említett török őrtornyon kívül az eddigi munkálatok sziklába mélyített tárolóvermeket hoztak felszínre, melyek feltételesen kapcsolhatók a szőlőműveléshez, valamint árkok részleteit, melyek valószínűleg a csapadék elvezetését és/vagy összegyűjtését célozták.

koll 7 kepGondot jelentett a város mindenkori lakóinak az is, hogy szőlőik nem adtak bőséges vagy különösképpen piacképes termést. A 18. századi források alapján a fehérvári bor minőségével a fő probléma az volt, hogy azt csak rövid ideig lehetett eltartani, és nem bírta a szállítást. Más városokhoz hasonlóan éppen ezért a fehérváriak is igyekeztek bortermelésre alkalmas területhez jutni, elsősorban a szomszédos Somogy megye területén, bár arról is tudomásunk van, hogy a távoli Sopron megyében tették meg azt. A fehérvári polgárok vásárlás vagy adomány útján előbbi megye északkeleti részén (pl. Lulla, Alsóendréd, Csege falvakban) szereztek birtokokat, avagy bort szállítottak innen, azaz a készterméket vásárolták meg. Bár forrásaink a török időkből megcsappannak a kérdésről, egy 1546-ban kelt, a város jövedelem-bérleteit taglaló iratban még – úgy tűnik – szerepelnek az Somogy megyei endrédi szőlőskertek. koll 8 kepEz alapján feltételezhetjük, hogy e szálak az első nagy oszmán hadjáratok után még nem szakadtak meg, hanem a 16. század közepének hadi eseményei, vagy talán csak a tizenöt éves háború zilálták szét őket teljesen.

A fehérvári polgárok sikerét a szőlőtermesztés, illetve a borbeszerzés területén jól szemlélteti, hogy a 15. század végén, oly módon szabályozták a városba történő idegen borbehozatalt, hogy azt csak a fehérvári házzal rendelkezők számára engedélyezték, amennyiben a városi adót is megfizették. Kivételt képeztek e tilalom alól a Szent István- és Szent Imre-napi sokadalmak, amikor a kereskedők áruba bocsáthatták az általuk hozott nedűt, de a városban ezt is csak azok raktározhatták el (annak érdekében persze, hogy a későbbiekben áruba bocsássák), akik házzal bírtak és adót fizettek. koll 9 kepA többiek megvehették ugyan, de az adásvételt követően el is kellett szállítaniuk. Annyi engedményt tett a város, hogy ha valaki mégiscsak saját borát kívánta fogyasztani fehérvári tartózkodása alatt, azt a tanács engedélyével ezt megtehette.

koll 10 kepAz eddigiekből láthatjuk, hogy egy olyan, borkultúra szempontjából kevéssé ideális adottságú, ám a kereskedelemben aktív szerepet vállaló település, mint Székesfehérvár, lakói pénzt, időt és sokszor a saját biztonságukat sem kímélték, hogy szőlőkhöz és borhoz jussanak, ami igazolja e termékeknek a bevezetőben vázolt jelentőségét. A szőlőbirtoklás és a városi hierarchiában elfoglalt hely egyébként egészen a 20. század közepéig szorosan összefonódott a vidéki polgárság gondolkodásában. Így a fehérvári Öreghegyen az Árpád-kor végétől tulajdonképpen máig folyamatosan adatolható a bortermelés, hisz még napjainkban is találhatunk néhány működő présházat, melyek szívósan őrzik a hagyományt.

Kolláth Ágnes

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3854-a-bor-a-varos-aranya.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom

Csurgai-Horváth József: A fehérvári szőlőhegy: egy városi szőlőkultúra átalakulása. In: Csurgai-Horváth József – Kovács Eleonóra (szerk.): ACTA Tanulmányok II. 1. kötet. Székesfehérvár 2006, 147–232.
Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1664–1666. Fordította: Karácson Imre. Budapest 1908.
Kubinyi, András: Weinbau und Weinhandel in den ungarischen Städten im Spätmittelalter und in der frühen Neuzeit. In: Opll, Ferdinand (Hrsg.): Stadt und Wein. Linz 1996, 67–84.
Szende Katalin: Ital vagy pénzpótlék? Borhagyatékok a soproni és pozsonyi középkori végrendeletekben. In: F. Romhányi Beatrix – Grynaeus András – Magyar Károly – Végh András (szerk.): „Es tu scholaris.” Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára. Budapest 2004, 77–85.
Zsoldos Attila – Thoroczkay Gábor – Kiss Gergely: Székesfehérvár története I. Székesfehérvár az Árpád-korban. Székesfehérvár 2016.

 

 

 

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo