Legendák és valóság

Skorka logoA Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának februári számában Lővei Pál Legendák és valóság. A győri káptalan középkori vendégfogadója című írását közöljük.

 

Legendák és valóság. A győri káptalan középkori vendégfogadója

 

Lov 01A 16. század közepén a nyugat-európai ember szemszögéből az egzotikus kelet a magyarországi török hódoltsági területekkel kezdődött, ezt a „turisztikai” határt ekkoriban egyes feltevések szerint a győri káptalan vendégfogadója testesítette meg. Lov 02A győri helytörténeti irodalomban Horváth Mihály nyomán ismertté vált a németalföldi Ogier Ghiselin de Busbecq személye, aki 1554-ben, I. Ferdinánd német-római császár, magyar király konstantinápolyi követeként, Győrből indulva az országon végighaladva nem talált fogadót. A várostörténeti hagyományban a forrás alapján a győri káptalan nagy vendégfogadója mint a nyugati kultúra végpontja, jól berendezett vendéglője jelenik meg, sőt még az az állítás is megfogalmazódott, hogy „amikor a […] követ a portába utaztában megszállott a győri vendégfogadóban, nagy dicsérettel emlékezett meg róla, mint az európai civilizáció utolsó állomásáról.”

Lov 03A németalföldi követ Konstantinápolyba tartó két útjáról beszámoló négy levél határozottan olvasmányos, helyenként szórakoztató szöveg, nem véletlen, hogy több latin nyelvű kiadást ért meg, és hamarosan más nyelvekre is lefordították. A győri fogadóra vonatkozó adat azonban nem található leveleiben. Horváth Mihály a szöveg 1633-ban kiadott változatának 27–29. oldalára hivatkozott, ahol egyébként nagyon tanulságos leírás olvasható Budáról, az épületeknek a török katonák általi gondatlan és igénytelen használati módjáról, a magyar lakosság törökhöz hasonlatos hozzáállásáról – a szerző leszámítva Budát és bizonyos fokig Pozsonyt, nem sokra értékelte a magyarországi városokat. Lov 04A fogadó (diversorium) kifejezés azonban csak olyan tekintetben kerül elő ehelyütt a szövegben, hogy a követ megfigyelései szerint a törökök éppúgy használják a házukat, ahogy az utazók a fogadót: az megvédi őket a rablóktól, meleget és árnyékot ad, véd az esőtől, más elvárásuk nincs is az épülettel kapcsolatban. Győr neve ezeken az oldalakon egyáltalán nem, és máshol is csak elvétve fordul elő a levelekben.

Lov 07A káptalan fogadója azonban valóban létezett. A középkori eredetű, korábban helytelenül a város főtere, a mai Széchenyi tér keleti részére, az eredeti keleti térfal (a Liszt Ferenc utca 1.) elé több periódusban emelt „Lloyd-épület” helyére lokalizált, a források szerint istállókkal, kocsiszínekkel felszerelt „nagy ház”-ként említett vendégfogadó valójában a Király utca 20. helyén állt. A káptalan 1522-ben és 1524-ben is javíttatta/modernizálta: ablakokat készítettek, kályhát rakattak, a padlózatot téglával burkolták. A káptalan nem maga üzemeltette a fogadót, hanem azt tehetős polgároknak bérbe adta. A 16. század közepéig bizonyosan működött, ezt követően azonban az alsó-ausztriai rendek katonai célokra „elfoglalták”. 1588-ban, amikor a német lovasok Győrben állomásoztak, a káptalan panaszt emelt az alsó-ausztriai rendeknél a fogadó katonai „megszállása” ellen.

A katonai birtoklást „nevesítette”, hogy az 1567. évi telekkönyv szerint a mai Király utca 14., 16., 18., 20. és a Szabadsajtó utca 15., 17., 19. egyetlen óriási, a piac felé néző, 25 × 12 öl méretű telket alkotott, amelynek „Rueber úr” (Hans Rueber von Püchsendorf, az alsó-ausztriai rendek 1564-ben Győrbe érkezett lovascsapatának az ezredese, 1568–1584 között felső-magyarországi végvidéki és kerületi főkapitány) volt a birtokosa. Lov 06A katonaság ebben az időben égetett, jellegzetes tégláiból épült a Király utca mentén a később kisebb telkekre szabdalt terület egésze alatt végighúzódó – utóbb a felosztásnak megfelelően ugyancsak részekre osztott – dongaboltozatos nagy pince. Ennél tovább azonban nem jutott Rueber építkezése, és még 1588 előtt a helybéli kereskedők építettek a telken műhelyeket és bódékat. 1591-ben a tömb nyugati végében, a mai Király utca és Baross Gábor út sarkán 1617-ben is álló Fekete Sas fogadó szomszédja szerepel gazdasági ház (Wirtshaus beim Schwarzen Adler) néven. 1615-ben a rendek a telket a győri vár parancsnokának, Hans Preiner (Breuner) győri végvidéki főkapitánynak adták el. Az 1617. évi telekkönyv szerint is ő birtokolta, de ez már nem az 1567-ben szereplő egész területre vonatkozott, csupán annak legnagyobb, 15 × 7 öl méretű, a térig tartó részére.

Lov 08A mai Király utca 20. szám alatt a pincén kívül semmilyen falrészlet nem maradt meg, amelyet a 18. századnál korábbra lehetne keltezni. 1634-ben azonban már nyolc kis ingatlant írtak itt össze (a pince fölött), ahogy az 1703. évi telekkönyvben is: valamennyi földszintes volt, többségük csupán egy-egy bolthelyiségből állt. A tulajdonosok a városban máshol is feltűntek az összeírásokban, a többségük biztosan nem itt lakott. A kis építmények a piactér egyfajta árusításra szolgáló bővítményeként működhettek. Az 1703-ban szereplő kis ingatlanokat a térképre vetítve kiderül, hogy a térre néző oldalon, az északi boltsor és a déli telek között egy jelentős rész kimaradt, amelyet a káptalan piaci háza – mindössze két szobával és egy pincével – töltött ki, 5 és fél öl × 9 és háromnegyed öl tekintélyes mérettel: ez csak az említett nagy pince lehetett. Az 1732. évi nemesi összeírás a tér felőli saroktól összeírt három bolt felsorolása után a tekintélyes káptalan pincéjét említi, amely fölött lakott épület állt.

Lov 11Az ingatlant tehát a pincével együtt a káptalan idővel visszakapta a katonaságtól – erre valamikor még 1691 előtt került sor –, és saját használata mellett lakóknak, illetve a földszinten árusoknak adta bérbe. Bizonyosan ez volt az a káptalani ingatlan, amely a város és a székeskáptalan közötti 1743. évi egyezséglevél értelmében átkerült a város tulajdonába; a káptalan „a régi pince fölé épített házból” elmaradó jövedelmét 50 forintban állapította meg. Az 1749–1750-ben keletkezett házösszeírásban „Győr város közösségének házaként” (Domus Communitatis Civicae Jauriensis) szerepel, a következő két év adóösszeírásában ugyancsak, a belváros 1757-ben felvett térképén pedig a város pincéje (Cellar Citty) felirat olvasható a háztömb északkeleti sarkánál.

Lővei Pál

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3997-legendak-es-valosag.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Felhasznált irodalom

Horváth Mihály: Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt. Megjelent önállólag 1840-ben […] In: Horváth Mihály kisebb történelmi munkái, III. Pest 1868. 112.
Villányi Szaniszló: Győr vár és város helyrajza, erődítése, háztelek- és lakossági viszonyai a XVI. és XVII. században. Győr 1882. 29.
Bedy Vincze: A győri székeskáptalan története. (Győregyházmegye multjából, III.) Győr 1938. 296.
Borbíró Virgil – Valló István: Győr városépítéstörténete. Budapest 1956. 88.
Paulinyi Oszkár (ism.): Hans Dernschwam’s Tagebuch einer Reise nach Konstantinopel und Kleinasien, 1553/55. Hg. von Franz Babinger. München–Leipzig 1923. Századok 59. (1925) 56.
Lővei Pál: A győri káptalan középkori vendégfogadója. Legendák és valóság. Ars Hungarica 45. (2019) 193–196.

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo