Weisz2 webMegjelent az MTA BTK TTI Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Hatalom, adó, jog. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról című tanulmánykötete. A 2016-ban napvilágot látott Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténti tanulmányok a magyar középkorról címet viselő első kötethez hasonlóan a tanulmányok ezúttal is a Kutatócsoport szerteágazó programjának  valamennyi területét érintik. A kötet az Árpád-kortól a kora újkorig terjedő időszakot felölelő gazdaságtörténeti, illetőleg ahhoz szorosan kapcsolódó tanulmányokat közöl, melyek számos esetben, akár a téma, akár a benne szereplő személyek, városok kapcsán szorosan összefonódnak, ugyanakkor társadalom-, jog-, egyház-, politika- és művészettörténeti következtetéseket is magukban hordoznak. Interdiszciplináris megközelítés jellemző a kutatócsoport munkájára, és ez mutatkozik meg a tanulmánykötet egészében is, sok esetben pedig az egyes tanulmányok szintjén is. A tartalomjegyzék és az előszó itt olvasható.

A kötet ára 4290 Ft. Megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4. Humán Tudományok Kutatóháza, B. épüle 4. emelet 44. szoba, munkanapokon 9.00–12.00 óráig) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (1053 Budapest, Magyar u. 40., munkanapokon 13 és 17 óra között, tel.: +36 30 203 1769, e-mail: ) vagy megrendelhető a e-mail-címen, illetve a +36 1 224 6700/4626-os telefonszámon. A kötetet a kiadón kívül partnereinknél vásárolhatja meg.