Skorka logo2019. december 10-én tartotta a Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport szokásos műhelykonferenciáját, Gazdasági intézmények és vezetőik címmel. A konferencia beszámolója alább olvasható.

Ötödik alkalommal rendezte meg szokásos év végi műhelykonferenciáját a Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport 2019. december 10-én. Miként Zsoldos Attila köszöntőjében rámutatott, eredményes esztendők állnak a kutatócsoport mögött, amely a hazai történetírás komoly adósságát hivatott törleszteni. Noha a középkori Magyar Királyság gazdaságtörténetének kutatása a rendszerváltás és a második világháború előtt is közkedvelt diszciplína volt, az elmúlt évtizedekben a munka – a várostörténetet leszámítva – alig akadt folytatóra, így a kutatócsoport előtt még számos izgalmas lehetőség áll.

konf TCS 2konf TCS 1A műhelykonferencia első előadója Tóth Csaba, (numizmatikus szakmúzeológusa, Magyar Nemzeti Múzeum) volt, aki Verdejegyek misztikuma című referátumában azokról az attribúciós problémákról beszélt, amelyek az Anjou-kori pénzek verdejegyeinek egy-egy személyhez vagy városhoz kötését megnehezítik. Első példája a szerecsenfejet ábrázoló jegy volt, amelyet joggal kötnek a padovai eredetű Szerecsen-fivérekhez, Jakabhoz és Jánoshoz. Míg Jakab I. (Nagy) Lajos idején töltött be fontos tisztségeket a királyság pénzügyigazgatásában, addig János már Mária királynő és Zsigmond király idején viselte a kamaraispánságot. Noha I. (Nagy) Lajos szerencsenfejes dénárait Szerencsen Jakabhoz kötötte a kutatás, Tóth Csaba rámutatott arra a tényre, hogy e veretek már a király uralkodásának közepén feltűnnek, akkor tehát, amikor Jakab befolyása eddigi ismereteink szerint még meg sem közelítette későbbi súlyát. konf TCS 4A második példa az Anjou-érméken feltűnő FB monogram, amelyet a firenzei eredetű kereskedőhöz, Francesco Bernardi harmincadispánhoz szokás kötni. A baj ugyanaz, mint az előbbi esetben: a verdejegy már az 1360-as években felbukkan, ám ekkor Bernardi még nem lehetett aktív Nagy Lajos udvarában. A kérdés tehát az, hogy valóban az ő jeléről van-e szó. A harmadik rejtély a Lajos pénzein megjelenő P szigla, amelyet a szakirodalomban korábban „Chymle” Péterként ismert budai kamaraispánhoz kötöttek. Az ő kilétéről Weisz Boglárka lebbentette fel a fátylat a konferencia szünete után.

konf KT 2konf KT 1bKörmendi Tamás (docens, tanszékvezető, ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék) ugyancsak egy Anjou-kori méltóságviselőt, Szentgyörgyi Tamás tárnokmestert választotta előadása főszereplőjének. Bár tudható, hogy Szentgyörgyi már 1378. december 6-án tárnokmester volt, lehetséges, hogy már novemberben is viselte a méltóságot. A magyarázat szerint a tárnokmesterség korábban hosszú ideig nem volt betöltve, a királyi városok bírójának funkcióját pedig Szepesi Jakab országbíró viselte, aki 1378.november 2-án jelenik meg utoljára ebben a minőségében. Körmendi Tamás ezután cáfolta azt a nézetet, amely szerint Szentgyörgyi Tamás – családja legtekintélyesebb tagja – morvaországi követségben vett volna részt; a tévedést a bajorországi követjárásra vonatkozó oklevelek félreértése eredményezte. Az előadás második felében az előadó a báró pecséthasználatát ismertette, s megfogalmazta azt a gyanúját, hogy az 1370-es évek elején a Szentgyörgyiek címertörést hajtottak végre, hogy megkülönböztessék magukat a rokon Bazini családtól.

konf DI 1konf DI 3Draskóczy István (egyetemi tanár, ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék) előadásának kiindulópontja az az 1432/1433-ra keltezett javaslatcsomag volt, amelynek célja az ország védelmi képességének javítása, s ezzel összefüggésben a magyarországi sómonopólium reformjára vonatkozóan is ajánlásokat fogalmazott meg. Az előadó legfőbb kérdése az volt, hogy a javaslat vajon összefüggésbe hozható-e külföldi mintákkal és a Zsigmond király környezetében működő – elsősorban firenzei – szakemberekkel, akik szülőföldjük sóigazgatási gyakorlatát is közvetíthették új hazájukba. Draskóczy István szerint a firenzei Filippo Scolari, ismertebb nevén Ozorai Pipo egyenesen a hazai sókamarai szervezet atyja volt, bár a rendszer működésében nehéz lenne olasz hatást felfedezni, leszámítva az 1432/1433. évi javaslatban megfogalmazott kötelező alapárat. konf DI 2Az előadó ezután áttekintette a korabeli Európa sókitermelésének régióról régióra változó eljárásait, valamint a kitermelés megszervezésének és a só értékesítésének különféle módjait. Bár Franciaországban is találkozhatunk a hazai sókamarákéhoz hasonló funkciójú sóraktárakkal, számottevő rokonság a lengyelországi rendszerrel mutatható ki. Itt is jelen voltak azok a körzetek, ahol egy-egy sóbánya kincseit kizárólagosan értékesíteni lehetett, emellett pedig – párhuzamosan az 1432/1433. évi tervezettel – lengyel földön ugyancsak súly szerint kellett árulni a törmelék- vagy porsót.

konf WB kepes konikaA szünet után a kutatócsoport vezetője, Weisz Boglárka (tudományos főmunkatárs, BTK TTI) és Kádas István (tudományos segédmunkatárs, BTK TTI) előadása következett, amelynek tárgya a kutatócsoport egyik legfontosabb vállalkozása, a kezdetektől 1437-ig tartó időszakot felölelő pénzügyigazgatási archontológia és prozopográfia, és a munka során felmerülő kérdések és tanulságok voltak. Weisz Boglárka a pénzverő kamarák személyzetének rekonstrukciója kapcsán rámutatott a munkát nehezítő terminológiai nehézségekre (pl. a machinator jelentése körüli bizonytalanságra és a camerarius szó azonosítást megnehezítő széles jelentéshorizontjára), majd Kádas István vette át a szót, aki a kamarai vezetők társadalmi hátteréről szólt. A következőkben hét meglepő esetet ismerhetett meg a közönség, amelyek eltérnek a kamarai személyzetnél megszokott pályaképektől. Az első a már említett „Chymle” Péter karrierje, akit Weisz Boglárka meggyőző érvek alapján az Erzsébet anyakirálynét hűen szolgáló Csürlei Péter sáfárral azonosított. Ugyancsak az özvegy királyné embere volt Zámbó Miklós, akinek a karrierje a kassai kamarától egészen a tárnokmesterségig ívelt. Nem szokványos Kápolnai Mihály királynéi sáfár, későbbi kincstartó pályája sem, hiszen egyházi ember volt: előbb óbudai kanonok, majd titeli prépost, később nyitrai püspök, karrierje csúcsán pedig veszprémi püspök lett. Stiborci Stibor rokona, Poznani Mostic harmicad- és urburaispán karrierjéről Kádas István számolt be, majd bemutatta a Himfi Benedek itáliai kölcsönügyleteiben szerepet vállaló itáliai eredetű, s alkalmasint lengyel kapcsolatokkal is rendelkező pénzügyigazgatási szakembereket.

konf LP 1konf LP 3Az utolsó előadó Lővei Pál művészettörténész (tudományos tanácsadó, BTK Művészettörténeti Intézet) volt, aki a középkori magyarországi pénzügyigazgatás szereplőinek síremlékeit feldolgozó munkájáról számot be. A vállalkozás első üteméről számot adó, Weisz Boglárkával közösen jegyzett tanulmány 2016-ban jelent meg a kutatócsoport gondozásában publikált tanulmánykötetben (Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. MTA BTK Történettudományi Intézet. Bp. 2016.). A közönség elsőként Kinizsi Pál nagyvázsonyi síremlékének kalandos sorsáról, majd a budavári Nagyboldogasszony-templomban talált Junkher-sírlapról hallhatott. Thurzó I. és II. György lőcsei sírlapjait már a 16. század közepén faragták, kétségtelenül középkori eredetű azonban a pénzt is verő Gatalóci Mátyás veszprémi püspök síremléke és Holy Pál pozsonyi harmicados 1498. évi emléktáblája Nagyszombatban, amely a korábbi nézettel szemben nem tekinthető síremléknek. Holy 1488-ban kapott Mátyás királytól címereslevelet, amelynek címerképe – a búzakéve és a kakas – az újabb irodalom szerint nem Holy alacsony származására, hanem a keresztény szimbólumrendszerre utal.

Bácsatyai Dániel