iilipoterem1790A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportja elmúlt két esztendőben végzett tudományos munkája eredményeként 2014. július 10-én (csütörtök) délután 15.00 órakor önálló kiállítás nyílt a Pozsonyi Várban. A Szlovák Nemzeti Múzeum Történeti Múzeuma (Slovenské národné múzeum–Historické múzeum) és a Magyar Nemzeti Múzeum közös rendezésében készült kiállítás az 1563 és 1830 között Pozsonyban tartott magyar király- és királyné-koronázásokra kibocsátott koronázási érmeket és zsetonokat mutatja be. A nemzetközi együttműködés a szlovák–magyar tudományos és múzeumi kapcsolatokban túlzás nélkül tartható egyfajta áttörésnek, hiszen az elmúlt fél évtizedben gyönyörűen felújított Pozsonyi Várban magyar szakemberek tudományos kutatómunkájaként először nyílhatott kiállítás! Az eseményről gépgalériánkat alább tekintheti meg. A kiállításról a pozsonyi Új Szó tudósítását itt olvashatja.

A kiállítás három nyelven készült: a szlovák és magyar közönséget anyanyelvű, a nemzetközi látogatókat pedig angol feliratok tájékoztatják. A bő fél esztendeig, 2015. január 18-ig nyitva tartó kiállítást a Pozsonyi Vár szinte teljesen megtelt dísztermében a két ország nemzeti múzeumának vezetői, szlovák részéről Gabriela Podušelová főigazgató-helyettes, magyar részről Csorba László főigazgató nyitották meg. A közös tudományos vállalkozás jelentőségét mindkét részről méltató ünnepi beszédeket a díszterem orgonáján felcsendülő darabok koronázták meg. A megnyitóról több szlovák és szlovákiai magyar televízió- és rádióműsor tudósított. A rendezvény meghívója itt olvasható.

A Coronatus Posonii... Bratislavské korunovačné medaily a žetóny (1563–1830) / Coronatus Posonii... A pozsonyi magyar uralkodókoronázások érmei (1563–1830) című kiállítás a pozsonyi uralkodókoronázások mintegy 200 különféle érmét tárja féltucat magyarországi és szlovákiai gyűjtemény anyagából a látogatók elé. A kiállított anyag tíz magyar király, egy királynő (Mária Terézia) és három királyné fennmaradt koronázási érmeibe nyújt szisztematikus betekintést. Ezen különleges műkincsek között találhatók csupán egyetlen példányban készült, ezért kiemelkedő értékkel bíró felajánlási pénzek (Opferpfennig), amelyeket a frissen megkoronázott király vagy házastársa a koronázási mise felajánlás (Offertorium) szakaszában az oltárra helyezett, mint például az V. Ferdinánd 1830. szeptember végi pozsonyi koronázásáról fennmaradt, 30 dukát (104,64 g) súlyú aranyérem. Emellett a látogatók megismerkedhetnek a koronázásokhoz kapcsolódó reprezentációs emlékérmekkel éppúgy, mint a koronázási menetben a nép közé szórt arany, ezüst vagy réz zsetonokkal.

A kiállítást kurátorai a szlovák numizmatikus Marek Budaj, illetve a Lendület Kutatócsoport munkatársai, Soltész Ferenc Gábor numizmatikus és Tóth Csaba numizmatikus–szakmuzeológus voltak. A kiállított érmeket több mint másfélszáz oldalon bemutató, 1000 példányban megjelent, színes és keménytáblás katalógust az utóbbi két magyar szakember és a kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza állították össze. A kötet képanyagát ugyancsak a kutatói team munkatársa, Gödölle Mátyás történész–művészettörténész (Magyar Nemzeti Múzeum) válogatta. A teljes terjedelmében kétnyelvű kiadvány egyúttal a Szent Korona Kutatócsoport első önálló köteteként látott napvilágot. A szlovák és magyar szervezők, valamint a Lendület Kutatócsoport tagjai minden érdeklődőt szeretettel várnak a következő fél esztendőben a kiállításra, amely már a megnyitón is nagyon pozitív visszhangot kapott.