PG USAA Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszéke és a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport 2018. január 12-én tartotta a Magyar Tudományos Akadémia Székházában Glant Tibor, a Debreceni Egyetem történésze A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése című könyvének ünnepélyes bemutatóját. A szép számú érdeklődőt vonzó rendezvényen előbb  Pálffy Géza, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője beszélt a kutatócsoport elmúlt fél évtizedének eredményeiről, majd Frank Tibor történész, akadémikus folytatott beszélgetést a könyv szerzőjével, akiket azután az érdeklődők is kérdezhettek. A rendezvény fotógalériája itt tekinthető meg.

Az eseményről (többek között) tudósított az M1 Híradója, amelynek Glant Tibor nyilatkozott is, továbbá az Infovilág, az Infostart/InfoRádió, a HVG, a Múlt-kor és a ZETApress, míg 2018. január 15-én Katona Csaba, intézetünk tudományos munkatársa, a kutatócsoport külsős tagja az M1 Ma délelőtt című műsorában nyilatkozott a kötetről és a kutatói team újabb eredményeiről.

A kötet megvásárolható Debrecenben személyesen az Egyetemi Kiadóban (Debrecen 4032 Egyetem tér 1.) 2500 Ft-ért, illetve megrendelhető a kiadó email-címén: vagy a ProsperoD honlapján. Megrendelés esetén a kötet ára: 3200 Ft