PalffyG Munkakozben2A Press77 Független Online Magazin nemrég terjedelmes riportot közölt Intézetünk tudományos tanácsadójával, Pálffy Gézával, az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével – a Szent Korona 1978. januári Amerikából való hazatértének 40. évfordulója alkalmából – a kutatói team eddigi legfontosabb eredményeiről és a koronakutatás lehetőségeiről. A Szent Korona titkai című interjú teljes terjedelemben itt olvasható.

A Kutatócsoport vezetője az interjúban először bemutatta saját útját a korona kutatásához, majd az utóbbi több évszázados fejlődését is. Ezt követően ismertette interdiszciplináris kutatócsapata legfőbb feladatait és eddigi legkiemelkedőbb eredményeit: az elmúlt bő fél évtizedben 15 könyvük és 250 tanulmányuk jelent meg, köztük a legújabbak kötetek az 1830 őszi utolsó pozsonyi koronázásról és a Szent Korona amerikai kalandjáról és hazatéréséről. Emellett kollégánk elárult néhány egészen frissen feltárt titkot a korona kora újkori históriájából: például hányszor törték fel eddigi ismereteink szerint a koronaládát, mikor szakadt le a korona egyik csüngője, vagy éppen milyen különleges körülmények között őrizték az újkor folyamán. Ám természetesen nem hiányozhatott az interjúból koronánk legkorábbi részletes és színes ábrázolásának, valamint a herceg Esterházy család fraknói kincstárában felfedezett legkorábbi magyar koronázási országzászlónak (1618) a bemutatása sem. Végül külön felhívta a figyelmet a kutatócsoport nagy sikerű koronafilmjére, amely FilmEver Stúdióval együttműködésben hamarosan nyolcnyelvű DVD-változatban lát napvilágot.