Palffy Geza a Parlamentben tart eloadastA magyar Szent Korona 1978. januári hazatérésének 40. évfordulója alkalmából 2018. november 20-án az Országházban, majd 2018. november 22-én a Magyar Tudományos Akadémia Székházában rendeztek konferenciát nemzeti ereklyénk történetéről. Intézetünket mindkét alkalommal a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza tudományos tanácsadó képviselte, aki a magyar felségjelvény 1205 és 1978 közötti, összesen tizenegy hazatérését mutatta be. Előadásai jelentős médiafigyelmet kaptak: az előbbiről röviden még az M1 Híradó (megtekinthető 22:50-tól) is tudósított, az utóbbiról pedig a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország című műsora (meghallgatható 17:16-tól) és a KarcFM Spájz című adása közölt részletesebb riportot.

Bertenyi Ivan az Orszaghazban ad eloMíg a parlamenti tudományos tanácskozást a VERITAS Történetkutató Intézet, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint a Magyar Történelmi Társulat, addig az akadémiai történelmi és emlékező konferenciát a Magyarországi Baptista Egyház szervezte, amelynek több képviselője játszott annak idején meghatározó szerepet a Szent Korona Amerikából történt hazahozatalában. A csaknem zsúfolásig megtelt parlamenti Főrendiházi ülésteremben Intézetünk és a Lendület Kutatócsoport munkatársai közül Pálffy Géza mellett még ifj. Bertényi Iván (jelenleg a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója) adott elő, aki élvezetes felszólalásában a két utolsó magyar királykoronázást (1867, 1916) hasonlította össze. Az országházi rendezvény meghívója itt, az akadémiait itt tekinthető meg. Az előbbiről a teljesség igénye nélkül még a Felvidék-ma hasábjain is olvasható tudósítás, további képek és híradások pedig itt tekinthetők meg.