BaranyK PalffyGKoronafilm8nyelvuDVD 2018Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezésében a FilmEver Stúdió még 2016-ban ismeretterjesztő filmet készített a Pálffy Géza tudományos tanácsadó vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport legfontosabb felfedezéseiről. A kiemelkedő nemzetközi érdeklődésre tekintettel megjelent a koronafilm díszdobozos, nyolcnyelvű DVD-kiadása. Az alkotás magyar és német szinkronnal, valamint angol, spanyol, orosz, szlovák, román és horvát feliratozással készült. A kiadványnak köszönhetően az akadémiai kutatócsoport eredményei mind a nemzetközi tudományosság, mind a határon túli nagyközönség számára megismerhetővé válnak. A film előzetese itt tekinthető meg.

A 65 perces film – amelynek Bécstől a magyar koronázóvárosokon át Kolozsvárig, Székelyföldig és Pozsonyig már mintegy félszáz hazai és külföldi bemutatója volt – a magyarság legfőbb nemzeti ereklyéje, koronázási jelvényeink és királykoronázásaink eddig ismeretlen történeteinek felfedezésére hívja a nézőt. A Szent Korona több mint ezer év alatt Magyarország államiságának legfőbb szimbólumává vált. Ennek ellenére kalandos históriájának számos fejezetét napjainkig homály fedi. A 2012 óta a Magyar Tudományos Akadémián működő "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport ezeket a fehér foltokat igyekszik feltárni. Hogyan került koronánk a világhódító Szülejmán szultán kezébe? Mikor ferdülhetett el keresztje? Fejére tette-e Bethlen Gábor vagy Szemere Bertalan? Mit üzen a 21. század emberének a Szent Korona és a koronázási jelvények különleges együttese? A Bárány testvérek egyedülálló módon mind az öt magyar koronázóvárosba (Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony, Sopron és Budapest) és nemzeti ereklyénk legfontosabb őrzési helyeire, közel húsz helyszínre kísérték el a szakértőket. A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című film elsőként mutat be eddig ismeretlen, páratlan értékű nemzeti és koronázási kincseket: úgymint a legkorábbi szent koronás magyar címerrel díszített országzászlót (1618), a legrégebbi Horvátország-zászlót (1647), a magyar királyi udvarmester gyémántokkal ékesített pálcáját az első budai koronázásról (1792), egy elveszettnek hitt koronázási jelvényt (az uralkodó koronázási cipőjét) vagy éppen koronánk legkorábbi hiteles, részletes és színes ábrázolását az 1550-es évek közepéről.

A DVD ára 2800 Ft. Megvásárolható, megrendelhető az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán utca 4., B épület 4/44. szoba; tel.: (06 1) 224 67 00/4624-es mellék, e-mail: ) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00 és 17:00 óra között, tel.: 06 30 203 1769, e-mail: ), továbbá partnereinknél.